Címkék

2011. szeptember 30., péntek

Lk 10,17-24

A napi ige:  Lk 10,17-24


" Amikor a hetvenkettő visszatért, örömmel mondták: ,,Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!' Ő azt felelte nekik: ,,Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.' Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: ,,Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyek előtt. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.' Majd külön a tanítványaihoz fordulva ezt mondta: ,,Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek: sok próféta és király kívánta látni, amit ti láttok, és nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta."

Megyünk nagymamához, ezúttal a kommentárom késni fog, holnap pótolom.

Lk 10,13-16

Hittanórán megegyeztünk, hogy minden nap elmélkedni fogunk a napi igéről, és a hetente az órán az így felmerült gondolatokat beszéljük át. Leleményes Dewsy bátyátok új rovat szagot érez a levegőben. Eltökélt célom, hogy annak érdekében, hogy tényleg végigolvassan/gondolkodjam a napi utászt, közzé is teszem azt, így gyakorolva külső nyomást magamra. Innentől persze vicc, hogy holnap már nem fogom felrakni, mert nagymamánál leszek, de utána vasárnap a publikálást is pótolom, két napi adaggal. Aki szeretne, csatlakozzon hozzám!

A napi ige: Lk 10,13-16

"Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot. De Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz a sorsa az ítéleten, mint nektek. És te, Kafarnaum! Ugye az égig emelkedtél? Az alvilágba süllyedsz! [Iz 14,13.15] Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött. "

És akkor most a házi feladatom, az elmélkedés: (kezdek apámra hasonlítani, valaki/bárki lőjjön fejbe)

Hát, nem egy hízelgő idézet így rögvest a startvonalra. A szövegben Jézus (a költő... fuj irodalomórák) két várost figyelmeztet, hogy annak ellenére, hogy miket véghez nem vitt az Úr bennük, az önerővel igencsak elmaradtak. Elkezdhetnénk boncolgatni, hogy Törökbálinton hogyan állunk ezzel. Itt is hatalmas erők működnek, hihetetlen gyógyulások történnek, és egy olyan katolikus közösség áll fenn, hogy egyházmegye-szerte csodájára járnak és irigylik. Hol vagyunk mi ezekhez képest? Nem egy bizalomgerjetsző gondolatsor, erősen számonkérő felhanggal. Szokott Isten számon kérni? Hát, nem ilyen élesen, de szokott. Kinek ne lenne ismerős az alább mondat és variációi: "Csak most segíts Uram, és akkor én...." Szükség hozza. És Isten segít. Nem ő köt veled egyezséget, nem is kéne az egyezség, Isten anélkül is segít ha kéred, de az ember hajlamos így működni. Nehezen fogadjuk el csak úgy az őszinte ajándékot. Így hát inkább felelőtlenül ígérgetünk. Nem gondolom, hogy ezekre az ígéretekre figyelmeztetni minket gonosz dolog volna, hiszen ha egyáltalán nem tartjuk be őket, a saját szemünkben válunk nevetségessé, és vesszük kelőképpen komolytalanra az istenkapcslatunkat. Persze ha két nap múlva jönne szembe ez a szöveg, egészen mást hoznék ki belőle. Az utolsó mondatot nehéz a kontextusba illeszteni. Valószínűleg egy hozzáértő ember az eredeti görög szöveg idézésével szép és sokrétű jelentéstartalommal ruházná fel. Na erre itt ne számítsatok. Az egész szöveg megszólítottja a két város, akiknek jaj. és aki őket hallgatja, az Jézust hallgatja, és aki őket megveti, Jézust veti meg, és aki Jézust megveti, az az Istent veti meg. Itt is csak azt a kettősséget tudom felhozni, hogy sokszor nem ugyan az, amit az ember mond és amit tesz. Valószínűleg Korozain és Betszaida elvben rendkívül hívő város volt, sokat tudott a hit igazságairól, így szépen tudtak beszélni róla, és az Isten is működni tudott köztük. De ők maguk nem sokat tettek a hangzatos elmélkedésen túl, nem igazán szálltak magukba a meghatódottságtól. Azt hiszem mindenki ismer ilyen embereket, és picit tükörbe nézve könnyen ennek nyomaira bukkanhatunk magunkban is. hiszen mennyivel könnyebb másoknak megmondani a frankót, kiosztani az életét, és azokért a bűnökért elítélni, amiben mi szentek vagyunk. De nekünk is vannak bűneink, sokszor súlyosabbak is, de hát az más mérce. Érdekes mód a legtöbb ember gondolkodásába még pont az fér bele, amit ő tesz, és aki már többet, az pont nem (Nézd a gyorshajtó állatját! Legalább százhatvannal megy! Közveszélyes őrült, hogy szaladna a szalagkorlátnak! Az, hogy mi is száznegyvenel megyünk, nem érdekes. Az még pont nem veszélyes, belefér, mert lehet irányítani, mindenki ennyivel megy, csalnak is a kilóméterórával meg amúgy is ez egy elavult szabályozás)

És az ilyen embereket kéne tiszteljem? Mire föl? Mi alapján? Mondjuk a bőrömön tapasztalom nap mint nap a kategória mintapéldányát, és egyáltalán nem tudom tisztelni. Pedig parancslat van róla, de ezt Julika nénivel tisztáztuk már, szépen fel tudtam menteni magam minden felelősség alól :-)