Címkék

2012. szeptember 18., kedd

Apple bejelentés a múlt, jelen és jövő tükrében

Nem ma történt, hogy bejelentették volna az új iPhone-t és a hozzá tartozó egyéb Apple kütyüket. Így ebből a majdnem egy hét távlatából már szinte fölösleges iS szót ejteni róla, hiszen aki csak akarta, már rég leinformálódott. Amikor egyáltalán ha elkezdi olvasni ezt a bejegyzést, már pontosan sejtheti, hogy milyen processzorról lesz iTT szó, meg milyen ramról, meg stb.

Ígérem, épp ezért iGyekszem minimálison tartani a konkrét készülékbemutatást. Miről lehet akkor mégis írni? Nos, jelenről, múltról, jövőről, elméletekről, véleményről. Tisztul a kép...

Na de csak hogy mégis vizuális meg eladható legyen a cikk, íme egy fotó az új ájfónról:

revolúsöneri




Kezdjük talán a múlttal, hiszen az határozza meg a jelenünket. iNduljunk ki abból a finom kis perecskéből, amit nemrégiben nyert meg az Apple. Ami ugye a dizájnra vonatkozott, megy egyéb ehhez kapcsolódó jogokra. Az Apple azt mondta akkor, hogy az ő egyedi megjelenésük és szolgáltatásaik és sok sok egyéb más, ami együttesen adja ki magából az iFeeling-et (én találtam ki, mindjárt levédetem) került lopásra. Ami szerintük azért baj, mert így kárba vész az ő iNnovációba, fejlesztésbe és dizájnolásba fektetett rengeteg pénz, amit mások egyszerűen ellopnak. Van benne valami. Persze azonnal jöttek a haterek, akik előásták az iPhone levédett iFeelingjét adó összes elem korábbi származási helyét, így cáfolva meg mindent amit az Apple levédetett. Én nem mennék most bele abba, hogy ki találta fel a spanyolviaszt, szerintem a szabadalmi rendszer körül kéne keresni a hibát, ami miatt ilyen dolgok levédethetővé váltak. Ha én lennék az Apple, és rájönnék, hogy ezeket levédethetem, én iS megtettem volna, mert ezt kívánja a józan paraszti cégérdekem. Szóval ezt talán hagyjuk iS.

Amin viszont elgondolkodnék erősen: Amire az almás cég hivatkozott az az iNnováció és az előremutató fejlesztések, amik nekik annyi pénzbe kerülnek, hogy azt mindenképpen szabadalom kell hogy védje. De ha igazán elkezdünk belegondolni, hogy mikor iS alkotott legutoljára a revolúsönerit az Apple, elő kell bányásznunk a hosszútávú memóriánk porosodó zugait.

Persze el lehetne vitatkozni arról, hogy mi volt a legutóbbi iFeelinges húzása az Apple-nek.
Vannak akik a Sirit mondanák (ami egy külsős alkalmazásból lett beemelve a rendszer részének), vannak akik az iPhone 4 iNdusztriális dizájnja ugrana be. A kockábbak talán az iOS rendszert említenék, hogy az milyen pöpecül kiforrott és patent. Sokan kardoskodnának az AppStore mellett, hogy az volt az a bizonyos X-faktor. De ha belegondolunk, ezek egyike sem mai csirke. Szóval akkor mi iS az a hatalmas fejlődés, ami megkülönböztet egy iPhone 3-at egy 3S-től, vagy egy 4-től, vagy azt a 4S-től, és most már iDevehetem a sorba az iPhone 5-öst is. Lehet ezzel vitatkozni, lehet kardoskodni, de mint kiderült, az utca embere nem tudja megkülönböztetni az egyik iPhone-t a másiktól, csak árcetli alapján. Történt ugyanis, hogy egy TV-riporter az emberek kezébe nyomott egy iPhone 4s-t, azzal a felkiáltással: Próbáld ki az új iPhone5-öt! És még az is érezte rajta a hatalmas fejlődést, akinek a zsebében ott lapult egy ugyan olyan, iPhone 4s készülék:


Persze nyilván összeválogatták azokat a riportrészleteket, amik az ő tézisük bizonyításához kell, de lássuk be, még ha éltek is tv-s trükkökkel, akkor is iGen erősre sikeredett az anyag. Szóval, nem tudnám megmondani, hogy mi az a hatalmas revolúsön, ami életképességi bizonyítványt ad az Apple fejlesztőbrigádjának. Ahogy már Morpheus is megmondta:



Mivel iDőrend szerinti tematikát ígértem, megszakítjuk az ájfónos elmélkedésünket, hogy egy másik szálon iS visszanézzünk a múltba, a jelenünk tükréből. Ugyanis nem ez az egyetlen készülék, amit az Apple mostanság bejelentett. Lett nekünk egy szép új iPod nanónk iS, íme:
le new way to hear the same music.

Na most mit iS látunk mi iTT? Hát egy az, hogy nagyobb lett. Régen voltak nagyok az iPod nanók, pontosan 2009-ben. Az azóta eltelt iDő alatt az Apple-nek sikerült mind egyre kisebb, jobban hordozható, funkcionálisabb zenelejátszókat alkotnia. És mindig meghallgattuk, hogy mennyire revolúsöneri, hogy ez még két milliméterrel kisebb lett. És el is hittük, elég csak megnézni az eladási statisztikákat. Most akkor ez iTT mi? Mégsem olyan jó a kis lejátszó?

Mintha nem tudnának már hova forradalmasítani...

És akkor még mindig az új iPod vonalán tegyünk egy kis kitérőt a múltba. Emlékezetes a per, amit megnyertek a Samsung ellen, nem sorolom elő, írtam róla korábban. Viszont sokaknak megmaradt az a momentum amikor a beadványban szereplő dizájnszabadalmakat tárgyalták. A Samsung igyekezett bizonyítani, hogy olyan általános dolgokat védettek le almáék, amik a készülék funkciójából adódnak, tök logikusan úgy kell kinézniük, hogy használni lehessen őket, mint ahogy hatszögletű kocsikereket is ritkán lát az ember. Természetesen az Apple-nek erre is kész válasza volt, behoztak egy Nokia lumia 800-as mobilkészüléket, és megmutogatták a tisztelt esküdtszéknek, hogy lám-lám, lehet az övéktől teljesen eltérő, egyedi dizájnt is alkotni a funkcionalitás elvesztése nélkül. És ekkor mindenki megnyugodott, hogy valóban, az Apple szerint is meg mindenki szerint is a Nokia talált magának egy saját, egyedi utat, ami semmire nem hasonlít korábban. Namost, ehhez képest tegyük a több mint egy éve bemutatott teljesen egyedi Nokia készüléket a frissen leleplezett iPod mellé:

 Karikázd be a tíz apró különbséget!

Innentől kezdve az az egymilliárd amit a Samsung fizet az Apple-nek visszakézből mehet tovább a Nokia tervezőasztalára.

A múltból talán legyen elég ennyi, nem akarok mindent felhántorgatni amit fel lehet, egészséges embernek nem ajánlott úgysem túl sokáig telefongyártókról szóló cikket olvasgatnia.

Ugorjunk át a jelenbe: Szóval megjött az új iPhone, ami rengeteg új és valóban hasznos featurerel rendelkezik, amik mind indokolják a hatalmas REVOLÚSÖNERI feliratot! csak egy rácfelvarrás.

Itt egy videó az új gép fő újításairól:


Vessük össze, hogy mi változott az előző iPhone-hoz képest:
  • Új processzor - kisebb, kevesebbet fogyaszt, és persze gyorsabb. Valószínűleg kétmagos.
  • Új csatlakozó, a Lightning port - azaz az összes eddigi kiegészítőből újat kell venni, ha a telefont megveszed.
  • Új képarányú, nagyobb kijelző - azaz a tokokból is újat kell vegyél, plusz az a 700.000 alkalmazás, amit eddig elkészítettek az iPhone-hoz mind kis fekete csíkkal a tetején és az alján fog futni, mint amikor régi CRT monitoron nézed az új, szélesvásznú filmeket, csak itt visszafele. Vagyis a prémium életérzésnek, a profi összeszereltség érzésének ebben a pillanatban lőttek.
  • Új a kamera - védőlencséje. Magában a kamerában semmi de semmi nem változott.
  • Jön az LTE - amihez semmilyen szabadalma nincs az Apple-nek, és már két gyártó is pereli érte. Ha az igazságszolgáltatás nem részlehajló, akkor emiatt be fogják tiltani az iPhone 5 árusítását (legalább a per ideje alatt).
  • ÉÉÉS ennyi. Az összes többi újdonság szoftveres, nem kell hozzá új gépet venni, ha az Apple lesz olyan rendes, hogy az előző készülékekre is ráengedi a feature-öket egy szoftverfrissítéssel. Persze nem fogja megtenni, maximum erős megkötésekkel.
 Tehát akkor pontosan mi is történt itt? Szerintem történelmi példáját láttuk a "Sok lúd disznót győz" régi magyar mondásnak. Hiába az Apple az Apple, ők is csak egy gyártó a sokból. Velük szemben áll rengeteg Android alá hardvert gyártó cég. Az Apple üzletpolitikája az, hogy megfordítja a "kereslet határozza meg a kínálatot" tézist, és ráébreszti az embereket arra, hogy amit ő kínál nekik, az az, ami kell. A neve miatt megteheti, míg más androidos gyártók nem tehetik meg ugyanezt, így valódi piaci igényeket kell kielégítsenek, hogy megvegyék a készüléküket. És mostanra megfordulni látszik a trend. Hiába volt régen az, hogy az Apple bemutatott valamit, és akkor mindenki kétségbeesetten igyekezett lemásolni/hasonlót alkotni, most azt látjuk, hogy az iPhone 5 nagyban igyekszik pótolni a hiányosságait, amiket az Androidtól les el (újabb gyors visszatekintés a múltba: Szerintem ez akkor billent át, amikor megjelent az iOS-ben is a revolúsöneri notification bar, ami a legelső publikus megjelenés óta az Android szerves és jól használható része).

A baj ezzel csak az, hogy az Androidot eleve így rakták össze, modulárissá. Nem tudsz olyan képarányt vagy felbontás mutatni, amin az Android ne futkorászna virgonc módon. Ehhez képes az Apple-nek a képarányváltás a teljes rendszer újraírásába és hétszázezer alkalmazás nyomorékká tételébe került. Korábban írtam a szoftveres újdonságokról is, ezek közül a legfontosabb, hogy a Facebook-ot integrálták az OS-be. Azaz tudsz a képgalériádból közvetlen megosztani képeket a fészre, nem kell hozzá belépned az alkalmazásba. Ez is egy hiánypótló lépés volt, hiszen az Androidnak erre réges-rég kész megoldása van, és nem csak a Facebookra, hanem bármely alkalmazás beírhatja magát a megosztási menübe. Ez a modulos felépítés, ami ilyen rugalmassá tesz az androidot, ez az, amit az Apple most irigykedve néz, és próbál leutánozni, de nem tudja. NEm tudja, mert ott egy kézben van a hardver és a szoftver, nem tudják elsajátítani azt a filozófiát ami ehhez kell. Még régen mondta Zuckerberg a Fészről a Google Plus-al szemben, hogy "A Google Plus késztermék, éppen ezért soha nem lehet olyan sikeres mint a Facebook, ami viszont csak egy platform, ami lehetőségeket kínál" Ugyan ez igaz itt is. Az iPhone késztermék (aminek megvan a maga jó és rossz oldala is, nem önmagában hiba ez) az Android viszont platform.

És akkor mit hoz ez a jövőre nézve? Hosszú távú jóslatokba nem bocsátkoznék, mert nem kell az Apple-t félteni. Annyi pénze és szabadalmi tőkéje van, hogy ha akarná, tényleg elindíthatna egy termonukleáris háborút az Android ellen. Ennek ellenére az irányokat meghatározó platformmá mégis az Android látszik kerülni, aki után kapkod az Apple, ez egy igen súlyos fordulópont. És hogy mennyire sikeres az iPhone 5 ebben? Az alábbi ábra elárulja:


2012. augusztus 25., szombat

Nyert az alma, mit jelent ez?

Azt hiszem, hogy ha bárki is olvassa ezt a bejegyzést, mert érdekli, annak a tényeket már nem kell vázolnom, mert tudja mi van. De ha mégse:
  • Az Apple beperelte a Samsungot lopásért
  • egy irtó hosszú és sokszor nevetséges pereskedés folyt, mindkét fél részéről piszkos eszközökkel.
  • A bíró is többször kiakadt, megegyezésre szólította fel a feleket. Ez nem történt meg
  • Végül az átlagemberekből álló esküdtszék az Apple-nek adott igazat, több mint egy milliárd dollárra kaszálta a Samsungot.
  • Persze az ügy ennél sokkal sokkal bonyolultabb.Itt kicsit beleolvashatunk lényegre-törően és a körülményekhez képest elfogulatlanul
És akkor jöjjjön egy adag Dewsy vélemény, mert szeretem a hangom és mindenben igazam van és ezt mindenkivel tudatnom kell, mint a teljes kockablogger társadalomnak erről vagy arról a félről.

  1. Eleve az egész olyan triviális okokkal és bizonyítékokkal elindított per volt, aminek egy értelmes rendszerben létre sem szabadott volna jönnie.
  2. Nem nézünk a dolgok mögé. Most mindenki ugat az egyik oldalon. Azt senki sem kérdezi meg, hogy miért is kellett ez a per. Nem azért, mert az Apple annyira kereksarkú négyszögpárti, hogy ne tudjon elviselni egy másik ilyen gépet is a piacon. Nem. Itt az történt, hogy egy másik gyártó is piszok mód sikeres lett az ő pályájukon. És a piac meg telítődött, kialakult egy olyan patthelyzet, ahol már semminemű zseniális ötlet nem hoz lényegesen több vásárlót a konyhára, mint amennyi most is van. Így egyetlen módja maradt a további terjeszkedésnek, ha odamorgunk a konkurenciának, hogy húzza össze magát. És egy cégnek ez a legfontosabb lételeme, a terjeszkedés.
  3. Nekem a vitatott készülékem van, az SGS I. Ha objektíven akarom nézni, akkor igen, ifon koppinás. Mégis, amikor megjelent az iPhone 3g, megvontam a vállam, hogy ilyen is van mostmár, de amikor először láttam az SGS-t, azonnal tudtam, hogy kell egy ilyen. És mivel nem vagyok egy pénzes gyerek, egy évet kapargattam, aztán használtan vettem egyet. Szóval nem tudom jó szívvel azt mondani, hogy koppintás, mert teljesen más érzet. Úgy vagyok vele, hogy tegyél egymás mellé egy kupac virágcsokor-csendéletet a legnagyobb festőktől. Mindegyiken egy kupac virág van első blikkre. De mégis ez a kép tetszik, az meg nem.
  4. a tácsviz mostanra teljesen értelmetlenné vált a Holo miatt, és már fénykorában sem volt az igazi, akár lopták akár nem. Amint megvettem azonnal le is kaptam a gépről, nem bánom ha belehasal a perbe, és tényleg kitalálnak helyette egy jobbat, vagy inkább hagyják a sima felületet. De itt nem csak ez  felület lett meglőve, hanem olyan triviális dolgok is, mint a kétujjas zoom, a valódi pöckölést szimuláló görgetés egy menüben, stb stb stb. Ezek egyike sem komplett rendszer, egyike sem a Samsungra jellemző és mindegyikük precedenst szolgáltathat bármelyik androidos mobiltelefon ellen visszamenőleg az 1.6-os rendszert futtató xperiákig, mert ott le volt tiltva.
  5. Az Apple-fanok most nagyon nagy mellénnyel ugrálnak, hogy nyert a kreatív ötletek szabadalma, és azt írják, hogy ez gyógyítani fogja a piacot, mert végre nem csak másolni kell majd a gyártóknak, hanem valódi innovációval kell előrukkoljanak minden tekintetben (az elfogulatlanság látszatát dobom sutba azzal, ha csöndben ideírom, hogy ez akkor fordítva is igaz kéne hogy legyen. Akkor az Applenek se lenne szabad másolni sem most sem a jövőben semminemű ötletet, legyen az bármilyen jó is. Ehhez képest orgazmus fogata a lehúzható notification-bart az iOs-ben, pedig az a kezdetek kezdete óta az android szerves és fontos, egyedi részét alkotta). Képzeljük el, ha minden ilyen triviális szabadalomnak teret engednek, mondván hogy színesítsük a piacot. Sarkít a példám, de nem véletlen: Mihelyt valaki levédeti a kést, onnantól kezdve mindenki másnak új alternatívákat kell kikreatívkodnia magából arra, hogy egy kenyérből egy szeletet kihasítson. Ha nagyon akarnám, meg tudnám oldani én is. Lehetne reszelni, lézerrel kettévágni... Ja de hopp, ezek is szabadalom alatt vannak...
  6. Amit az Apple csinált az példa nélküli eset a történelemben, és nem véletlenül. Senkinek még csak eszébe sem jutott eddig ilyen triviális dolgokat levédetni. Szerintem az Apple-nek csak egyetlen szabadalomra lenne szüksége, idézem: "Akármit szabadalmaztathatok ilyen vagy olyan mondvacsinált indokokkal.". Senki nem vitatná el tőlük, hogy ők találták fel.
  7. Most komolyan, tegyük a szívünkre a kezünket, és ítéljük meg magunk, hogy ez a szabadalom vajon tényleg akkora egyedi előrelépés-e, amire csak ők voltak képesek a történelemben először: "téglalap lekerekített sarkokkal" (rectangle with rounded corners). Mert igen, ez egy levédett Apple szabadalom, amit a bíróság és az esküdtszék jóváhagyott és felhasznált a per során. Erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy a funkcionalitásból fakadóan ennek ilyennek kell lennie, mint ahogy a késnek is egy vékony fémpengének kell lennie és kész.
  8. Persze ha az aktuális esetet nézzük, teljesen egyértelmű, hogy az esküdtszék jól döntött, amikor elkaszálta a Samsungot, hiszen az adott esettben valóban másolásról, szándékos lopásról volt szó, soksok esetben. A baj azzal van, hogy ezzel a döntéssel és a precedensrendszerrel egy olyan fegyvert adtak az Apple kezébe az esküdtek, amivel sakkban tarthatja a teljes okostelefon-piacot, beszéljünk bármilyen rendszerről.
  9. Érdekesség, hogy a per utolsó fordulójában amikor a "téglalap lekerekített sarkokkal" (rectangle with rounded corners) -szabadalmat támadták meg, hogy ez mégis mi már, akkor az Apple emberei behoztak egy Nokia Lumina készüléket, hoyg megmutassák, lehet ezt máshogy is. Csak finomság, hogy az a telefon Windows Phone 7.5-öt futtat, ami közvetlen szellemi elődje a WinPho 8-nak (valamint a WinPho 7.8-nak, amit meg is fog kapni). Ezen rendszerekben is találhatóak olyan komponensek, amik miatt a Microsoft licenszdíjat fizet az Apple-nek. Tehát ha nem a kerekített téglalapért, de valami másért az ott bemutatott készülék is ugyan ebbe a körbe esik bele, ami alól kivételként hozták fel és amit végül elítéltek, a különbség csak annyi, hogy a Microsoft inkább fizet az Apple-nek a szabadalmakért. Amit persze végső soron nem a Microsoft fizet meg, hanem a felhasználó. Míg ugyanis az Android egy ingyenes nyílt rendszer, így az árát nem kell a készülék eladási árába belekalkulálni, addig a winPho-ért meg nem mondom pontosan, de elég magas árat kell fizetniük a gyártóknak, amibe ez a licenszdíj is bele van kalkulálva, amit a gyártó meg a vevőre hárít át. Így mi semmiképp sem nyerünk.
  10. És ez itt a lényeg. A végfelhasználó csak veszít ezzel a perrel és a Samsunggal együtt. Az SGS is azért tudott olyan sikeres lenni, mert az Apple szintjét kínálta az árának töredékéért. Vannak benne lopott dolgok, elismeri mindenki szerintem. Ez eddig oké is, ne lopjanak ikonokat, találjanak ki sajátokat. De most minden gyártónak hatalmas pénzeket kell majd beleölnie fejlesztésekbe, hogy a készülékeiket apple-állóvá tegyék. És ez nem ikonokról vagy felületről szól, az Apple nem a fogaskerekes Options-ikonjáért küzd, hanem a vásárlókért, amit mint már fentebb írtam, csak így tud már szerezni. Vagyis ez nem a bajok vége, hanem épp csak a zöldlámpa az Apple újféle térnyerési stratégiája előtt.

2012. augusztus 1., szerda

Képek nyaralásról

Nos, Eltöltöttem egy Hetet Horvátországban és egy napot Velencén. A ladikos fajtán. Képek a linken. Beszámolót nem tom írjak-e...

VELENCE

HORVÁTORSZÁG

2012. május 23., szerda

Kamaszkori identitásproblémák fiúk körében, a megváltozott nemi szerepek


A dolog úgy áll, hogy Neveléselméletből majdnem teljesen szabad kezet kaptunk egy kutatás vázlatának elkészítésére (vagy mi). Hát én éltem  feladat adta szabadsággal., és ez sült ki belőle. Megfeleltet kaptam rá, így gondoltam közreadom. Mert miért ne....


Kamaszkori identitásproblémák fiúk körében, a megváltozott nemi szerepek

Témaválasztás indoklása:
 Úgy gondolom, és mindig is úgy gondoltam, hogy igazán hitelesen az ember arról tud beszélni, írni, amit átélt, amiről tapasztalata van. Így ez a téma széleskörű érdeklődésre tarthat számot, hiszen nem egy nem kettő kamasz fiú van. Ráadásul a kamaszkor egyik legerősebb érzése az egyedüllét. Pánikszerűen keresi mindenki a csapatát, a közeget ahol legitimálják a létét. (Miközben a korábbi közegeiből menekül. Ironikus) Így fontos lehet az, hogy hallja, lássa, olvassa, hogy nincs egyedül. És bár még én sem vagyok túl teljesen ezen a koron ezeken a problémákon, de nem is nekem kell a megoldást eléjük tárni. Kívülről egy fiú úgyis nehezen fogad el igazságokat. így legalább annyival segíthetek, hogy nem föntről, negyvenéves pszichológusként próbálok segíteni, hanem korukbélitől kapják meg a „nem vagyok egyedül” életérzést.
Mit remél ettől a feladattól: Ha más nem azt, hogy engem picit közelebb visz egy megoldáshoz. Segít letisztázni a dolgokat a fejemben. És esetleg másoknak is tippeket adhat a saját bajaikból kifelé vezető útra.
Kutatói kérdés:
 Van-e összefüggés a média erősödő hatásai és a változó nemi szerepek között?

Bibliográfia:
Richard Rohr: A férfi útja (Ursus libris 2001)
Michel Quoist: Szeress! (Szent István Társulat 1999)
Ole Hallesby: Személyiségtípusok (Harmat 2009)




Választott irodalom: A férfi útja, http://www.ma.hu/images/2007/05/fiatal_par.jpgKi befolyásolja a tinédzser fiúk szexuális viselkedését? (netes cikk)
A könyvet egy ferences rendi szerzetes írta, aki a „vad férfi” eszményét keresi. Erre a vad férfira példaként keresztelő Szent Jánost hozta fel. Meglátása szerint szükség lenne a feminista mozgalmak férfi megfelelőjének megteremtésére, a férfiak újravadulása. szerinte ehhez két utat kell bejárnia a férfiembernek. Egyszer meg kell találnia és el kell fogadnia a női oldalát. Ki kell tudnia mutatni az érzelmeit, meg kell tudnia élni azokat.
De ezzel még koránt sincs vége, sőt, ez önmagában rosszabb, mintha nem tettünk volna semmit. Ezek után vár az igazi nehézség az emberre, ugyanis mindezeket megtartva és ezekkel összhangban kell újra „elvadulnia”. Itt természetesen nem szadista állatokról beszél, hanem egyfajta krisztusi vadságról (igen, keresztény vagyok), aki céltudatosan, egyfajta küldetéstudattal az életében tör előre, aktív, cselekvő része a környezetének, alakítja azt. A női oldalukról szerzett emocionális képességeket egy célnak kell alárendelni.  A férfinak szüksége van az autoritásra, határozottságra, az előrevivő energiára. Ehhez első sorban arra lenne szükség, hogy a férfi tudja mit akar. Ha van egy ilyen célja, (mint ahogy a történelem összes nagy férfijának volt egy, önnön valóságánál túlmutatóbb, nagyobb célja. Gandhi, Martin Luther King, stb..) akkor az energiáit oda tudja csoportosítani.
 A női egyenjogúsági harcosok és mozgalmak egyik fő hatása a férfiakra az volt, hogy az ő céljaikat is a családhoz kötötték. Pedig az a nők célja, hogy családot alapítsanak és gyereket neveljenek. Már az ősi mondás is így szól: „A férfi azzal sexel akivel tud. A nő azzal sexel akivel akar. De a nő ahhoz megy hozzá, akihez tud, a férfi meg ahhoz, akihez akar.”. Félreértés ne essék, a férfiak életében is fontos a család.
Sajnos errefele nyugaton nincs kultúrája az életen át tartó növekedésnek, fejlődésnek. Így nehéz egynél több célban gondolkozni, ideiglenességet szabni életünk dolgainak. Indiában a férfi életét négy szakaszra osztják. Első a tanítványság. Ekkor másoktól tanulunk élni, szellemi vezetőik szaván cseperednek férfivé. A második szakasz a családapaság: ekkor az ember megházasodik, gyereket nevel, megtanulja a feleségét szeretni, hozzá hűnek lenni. Mifelénk ezen a ponton véget is ér a dolog. Erre céloztam korábban, amikor azt mondtam, hogy a család és a gyerek a nő célja. Nem akartam kisebbíteni a férfiak, az apák szerepét és szükségességét, csak azt mondtam, hogy az élet megy ennél tovább is. Hiszen eszerint a felosztás szerint még két életszakasz hátra van. Míg mi itt nyugaton maradék életünket otthon ülve, a csapot szerelve töltjük a gyerekeink látogatására várva (ami egy idő után félelmetesen sivár) addig Indiában beköszönt a „kereső”, avagy az „erdei remete” szakasza. Ekkor az ember az új tapasztalataira építve tovább szélesíti a világképét, nagyobb összefüggéseket keres a világban. Ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a valódi jót a valódi rossztól meg tudjuk különböztetni. Túl kell lássunk a saját életünkön, hogy nem feltétlen az a jó ami nekem jó. A mai individualista férfiak, akik nem tanultak fegyelmet és keménységet, erre képtelenek. Hisz ez a korábban élt életükkel való szembehelyezkedés lenne, visszatekinteni a múltba és megbánni a fiatalkor hibáit. Rosszul esik látnom azokat az apákat, akik fiatal fiaik züllésére képtelenek felelni, mert azzal maguk felett is ítéletet mondanának, amire nem képesek. Ha minderre képesek vagyunk, akkor tudunk belépni a „bölcs öreg” életszakaszába. Itt már minden letisztázottan a helyére kerül, a kör bezárul. Az ember ekkori tudása és képessége a megbékélést szolgálja. Látott már annyit a világból, hogy tudja, nem kell mindent az irányítania. Ekkorra túllép a saját ideológiáin, és szemlélővé válik. Szerintük a bölcsesség magát az elfogadást jelenti. Elfogadni a háttérbe kerülő szerepet, és onnan sugározni a biztonságot. Elfogadni a halált. Mindez mennyivel egészségesebb, mint a kirekesztettségtől való rettegés. Mivel a mostani apák nagy része is hiányt szenved az ilyen nagyszülőkben, így az életútjuk felén túl saját önmegerősítő játékuk foglyaivá válnak.
Tehát minálunk már több generáció óta hiányzik az egészséges példa. Ezzel a legnagyobb baj az, hogy nem kapunk mintát abból, hogy is kellene ezt csinálni. Hiányoznak a szellemi vezetőink, lelki példaképek, az atyamodellek.

Sajnos a média sem nyújt igazi példaképeket ehhez a fejlődési úthoz. Mesterségesen gerjesztett hamis képeket sugallnak féligaságokra építve. Hiszen azt sugallják, hogy a tinédzserkor legfontosabb feladata a bulizás, a csajozás/pasizás. És ehhez a következő gondolatmenetet kínálja: Mi kell a nőknek? Egy érzelmes pasi, aki mer sírni, meri kimutatni ami a szívén van, mer szeretni. És ezzel a szlogennel tömegesen termelik ki a töketlen, mimóza lelkű fiatal fiúkat (jó példa erre a most futó Megasztár-széria, aminek első elődöntője után a netet elárasztotta a női társadalom kérdése: „Hol vannak a férfiak a műsorból?” Oda már csak ezek a túlemancipált egyének jutottak be.
(De ugyan ezt a kérdést a nők felől is végigjárhatjuk: Mi kell a nőnek? Pasi. Mi kell a pasinak? Egy tökös csaj, aki bevállalós, nem teketóriázik, stb…)
És hogy hol sugallja ezt a média? Nagyjából mindenhol, de a legvegytisztább példát a két nemnek szánt pornóban lehet felfedezni.
Elöljáróban annyit, hogy a filmek úgy akarnak nézőközönséget és ezáltal bevételt szerezni, hogy az emberbe épített ősi vágyaknak hízelegnek. De mivel ezekben az ember tompul, így egyre feljebb és feljebb kerül az ingerküszöbe, egyre inkább irreális mértékben kell hatni az agy ezen központjára, hogy a kelő hatást elérjük. Mint a drogos, akinek egyre nagyobb adag kell, mert szokja a szert.
Mit látunk egy férfiaknak szánt pornófilmben? Jön egy aránylag jól kinéző nő, és minden ok nélkül aláveti az akaratát egy valószínűleg nem túl jól szituált (tehát hétköznapi) pasi vágyainak.
Mit látunk egy nőknek szánt pornófilmben? Jön egy aránylag jól kinéző pasi, és minden ok nélkül aláveti az akaratát egy valószínűleg nem túl jól szituált (tehát hétköznapi) nő vágyainak.
A különbség mindössze annyi, hogy a pasik vágya a sex, a nők vágya meg az álom-párkapcsolat. Mindkettő esetben a filmek már túlmutatnak a realitáson, az élvhajhászat kedvéért. Kétlem, hogy a pizzakihordó-fiú gyakran fut bele tökéletessé plasztikázott csajok gátlástalan pizsipartijába, akik ellenállhatatlannak tartják a kopaszodó pocakos negyveneseket.
De még mindig több köze van a valósághoz, mint a most következő történetnek: Kate (Meg Ryan) színész bátyjával él együtt New Yorkban. Volt barátja, Stuart (Live Schreiber) felettük lakik. Stuart különös időszakadékra lel a város eldugott pontján, ahol lehetséges az időutazás. Próbaként vissza akar menni az 1870-es évekbe, hogy lássa, milyen volt akkor házuk környéke. Fényképezőgépet is visz magával, hogy megörökítse a furcsa utazást. Véletlenül visszahoz magával egy akkori embert. Leopold (Hugh Jackman) igazi úriember. Nemesi származása, öltözéke és modora ugyan néhány New York-i számára feltűnő, de azt hiszik róla, hogy egy életművész színésszel van dolguk. Leopold beleszeret Kate-be, akit teljesen levesz a lábáról finom udvarlója. Leopold a szavak embere, ám a legtöbb mai dologgal nem tud mit kezdeni. Ügyetlensége mindannyiuk számára bonyodalmakat okoz. (kate és leopold – Port.hu)
Mi is történik pontosan? A múltból tűnik fel egy gentleman, aki csakis a hölgy szemeiért szeret bele, ki tudja honnan pénzt szerez romantikus vacsorákra a tetőn, szerenádot ad, lovaskocsikázni viszi, de még csak hozzá sem ér véletlenül sem, nehogy megsértse a szent nőiességet. Feláll, ha a hölgy feláll az asztaltól, válogatott szókinccsel beszél szélesen kultúrált élményeiről, és természetesen mindezen jó tulajdonságainak nincs ismeretében. Ja, hogy efféle pasiktól száz év választ el minket alsó hangon? Nem baj, csinálunk egy időkaput…
Azt hiszem ezeket a romantikus vígjátékokat teljes nyugalommal nevezhetjük női pornónak, hiszen ezt a célt szolgálják, a nők ősi nemi vágyait birizgálják. (Érdekes lenne egy tanulmányt folytatni arról, hogy miért van minden nő vérig sértve és kiakadva, ha megtudják, hogy egy pasi pornót néz, és mindemellett miért olvassák teljes nyugalommal halomra a Romana meg Julia és egyéb ilyen köteteket. Azzal szoktak védekezni, hogy az a női szentséget és legbelsőbb titkait sérti meg. Épp az imént beszéltünk arról, hogy a férfi egyik legfőbb vonása a célja és az autoritása. Ezt megvonják tőle a romantikus könyvekben, akkor ugyan olyan férfimegszentségtelenítésről is beszélhetnénk.)
Ezeket a média által közvetített féligaz példákat a két nem fiataljai ugyancsak féligaz módon kezelik. Ki nem alakult identitással akarják a teljes embernek szánt élet örömeit élni, így az örömök fogják az identitásukat alakítani. Fontos lenne a fiatalokban tudatosítani, hogy nem adhatnak boldogságot a másiknak, míg azzal sincsenek tisztában, hogy az mit is akar. Fontos lenne először egész emberré válniuk, hogy a saját fel nem ismert igényeiken túllátva, a másik embert szerethessék. Látnunk kell, hogy valótlan képhez próbálunk hasonulni, hamis férfiasság után ácsingózunk. Az igazi férfiasság belülről fakad. A lelket kell férfivé érlelni, nem a testet. Az előttünk járó generációk már ugyan ebben a világban nőttek fel, ezt ők sem látták tisztán. Így már nekünk sem tudnak ilyen példát mutatni. A férfiak céljukat vesztik a családban, a nők meg elférfiasodnak. Csoda, hogy az ebben felnövő gyerek, mikor magához kéne utat találjon, össze van zavarodva?

Interjúvázlat (tinédzser fiúkkal interjúzni):
-          Hány éves vagy?
-          Voltál már párkapcsolatban? Ha igen, mennyiben?
-          Mit tartasz fontosnak egy lányban, mitől lesz dögös a szemedben?
-          Mi a célod az életben?
-          Ha igazi férfiakat kéne sorolnod, kiket mondanál?
-          Mit gondolsz, milyen pasit szeretnének a lányok maguk mellett tudni?
-          Milyen tulajdonságot hiányolsz édesapádból?
-          Milyen tulajdonsága tetszik?
Minél több fiatal fiút meginterjúztatnék, a gondolataim megerősítését vagy megcáfolását várnám a kérdések kiértékelésénél.
Összegző önreflexió
 Nagyon fontosnak tartom, hogy erről tanulhattam, ebbe egy kis bepillantást nyerhettem. Megnyugtató a tudat, hogy bár a világ már kiábrándult a vad férfiakból, nem hisz bennük (elég csak elmenni a mozikba. Egyre kevesebb a hősökről szóló film, az antihősök vannak porondon. Olyan férfiak, akiknek külső megerősítés kell férfiasságukhoz. Pénz, hatalom, sex, státusszimbólumok), attól még vannak akik keresnek egy jobb utat, és hogy ez Istenhez vezette őket. Én is ilyen szeretnék lenni. Teljes egész ember, hogy teljes egész véleményt és értékeket adhassak tovább az embereknek. Jelenleg a tanuló szakaszban vagyok az indiai felosztás szerint, de a keresztényeknél nem létezik passzivitás. Az embernek cselekednie kell a szeretet cselekedeteit. És mi másból tanulhatnánk igazán, mint abból, amit megteszünk. Erre még pszichológiai kísérletek is voltak macskákkal, amik bizonyították az önindította mozgások fontosságát. Én alapvetően a megismerés elméleti útját járom, inkább gondolkodom mint cselekszem. Ezért nekem ezt kell megtanulnom. Sokan inkább csinálják a dolgokat, minthogy akár csak egy percig is meggondolják éppen mit tesznek. Nekik meg az egész ezen a felét kell hangsúlyozni.

További szakmai célok:
Minidig is úgy figyeltem meg, hogy azt tanuljuk meg amit látunk, és nem azt amit hallunk. Hiába mondom a gyereknek, hogy üljön csendben, ha én magam ordibálva rohangálok a folyosón. Mindig utáltam, ha azt kaptam erre válaszul, hogy amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek. Ezért úgy gondolom, hogy tanítóként kiemelt feladatunk tudatosan nevelni magunkat, és példával elöl járni a nagy szavak mellett. Férfi tanítóként pedig még fontosabb, hogy egészséges példát lássanak maguk előtt a neveltjeim, hiszen oly kevés jut nekik ilyenből. Csak remélni merem, hogy egyszer én is ilyené válhatok, akit érdemes követni, mert tud valamit. Nem egyedül kell ezt az utat járnom, segítség mindig akad. De a lehetőségeinket ki kell aknázzuk, hiszen csak azt tudjuk továbbadni, amit birtoklunk.

2012. május 16., szerda

Csak pár sor

Ó botor, ki tenmagad ellene vagyol,
S léted átkit erős szóval kívánád,
Szívi szavad Pokolnak Uráig hatol,
S az örömmel hoz fejedre sirámlást.

2012. május 13., vasárnap

Sgs III első nézésre


A Magyar Telekom jóvoltából Sikerült pár percre megkaparintanom a Samsung idei zászlóshajóját!

2012. május 6., vasárnap

napi szőlőtőle

  Abban az  időben  Jézus ezt  mondta  tanítványainak: Én  vagyok  az  igazi
  szőlőtő, és  Atyám  a  szőlőműves.  Minden  szőlővesszőt,  amely  nem  hoz
  gyümölcsöt  bennem,  lemetsz  rólam,  azt  pedig,  amely  gyümölcsöt  hoz,
  megtisztítja, hogy még többet teremjen.  Ti már tiszták vagytok a  tanítás
  által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok  bennem, akkor én is  bennetek
  maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem  marad
  a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti  a
  szőlővesszők. Aki bennem  marad, és  én őbenne,  az bő  termést hoz,  mert
  nélkülem semmit sem tehettek.  Aki nem marad bennem,  azt kivetik, mint  a
  szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem
  maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek,
  és megkapjátok. Azáltal dicsőül  meg Atyám, hogy bő  termést hoztok, és  a
  tanítványaim lesztek.

2012. március 28., szerda

Távolság függvényében

Ezt a szösszenetet nem én írtam, ennek ellenére kirakom, mert jó és mert megkért rá az elkövető. Tessék csak lelkesen olvasni....


Távolság függvényében

A nap a hajnali horizonton ült. A város még álmodott. Az utcák néptelenek. Az utakon alig
jár egy-egy autó vagy busz. Minden csöndes, minden alszik.
Kivéve azt az embercsoportot akik egy betonszigeten álltak a város szélén, és karikás
szemüket sűrűn forgatva, feszülten figyelték vetélytársaikat, valamint a placc szélén lévő ajtókat..
Senki sem meri egy pillanatnál tovább pihentetni szemét, hiszen minden elszalasztott perccel,
minden elpislogott pillanat az ellenfeleket juttathatja előnyhöz. Körbejáró pillantásokkal mérik föl a
társaságot, keresik a megfelelő pozíciót. Itt egy nagydarab, kopasz, napszemüveges férfi áll.
Közeléből mindenki elhúzódik. Nincs egy súlycsoportban a többiekkel és ezt ő is nagyon jól
tudja.Mozdulatlanul áll, nem lehet megállapítani, hogy a szemüveg mögött alszik-e vagy a
pillanatra várva figyel, a pillanatra amikor minden elkezdődik. Amott egy ideges, harmincas éveiben
járó nyurga ipse mered a távolba, izzadó tenyerét nadrágjába törli és az ingzsebéből előhalászott
olcsó cigarettát próbálja meggyújtani, egy szál gyufával.Tenyerével védi a gyufa lángját, és
ügyetlenül a szájában tartott cigihez tartja. A láng megérinti az ujja végét, és ő, a hirtelen
fájdalomtól felszisszen, elmorzsol egy szitokszót az orra alatt és a leejtett gyufára pillant. Ez volt az
utolsó a dobozban. Körbenéz, reméli, hogy a többiek nem vették észre ezt a pillanatnyi
gyöngeséget ,majd -ellensúlyozásképp- szájából kikapja a csikket és dühödten a betonra vágja.
Felnéz és megvetően horkant egyet amikor észrevesz egy idős asszonyt aki az eligazító táblára
pislog fel vaksin, majd csuklójára pillant és arrébcsoszog. Egy kezdő. Vele könnyű lesz kibabrálni.
Közeledik a pillanat. Semmi sem utal erre csak a betonszigeten állók apró rezdülései. Egy
öreg erősebben szorítja sétabotját, egy nő picit feljebb tolja szemüvegét az orrán, egy hátizsákos
fickó kényelmesebb helyet keres a táskának, többen az órájukra pillantanak, valaki harákol egyet
majd kiköp, más csak áthelyezi súlypontját a pihentebb lábára.
Egy szisszenéssel felnyílnak az ajtók és elkezdődik a verseny, a harc. A csetepaté csöndesen
megy végbe, halk átkozódások, elnyomott fájdalomkiáltások, semmi több.Mindenki az ajtókban
tolong és legjobb tudását és minden erejét latba vetve próbál elsőként felérni az ajtók mögött álló
lépcsőkön. A botok és sétapálcák bordákon csattannak, vállak öklelik egymást erős kezek rántják
vissza az élen haladókat. Valakit egy súlyos kézitáska talál fejbe, és a sértett inkább arrébb áll az
ajtóból, feladva a versenyt. A vértelen pankráció lassan a végéhez ér. Akik az elsők között értek fel
a lépcsőn elfoglalják az őket megillető helyeket, a többiek pedig irigykedve állnak és mély sóhajjal
készülnek fel a hosszú útra amely előttük áll. Fejük fölött hangszórók szólalnak meg végleg lezárva
a versenyt:
„Üdvözöljük utasainkat, az első megálló a Móricz Zsigmond körtér.”

2012. március 24., szombat

Elmélkedések keresztúthoz, tőlem neked :-)

7. állomás, Jézus másodszor esik el a kereszttel.

Esett már, és tudja, hogy még fog is. Talán ebben a szituációban a legnehezebb felállni. Nem hajt már a kezdeti lendület, és a cél is messze még. És az a cél is milyen. Emberileg szinte lehetetlen akaraterőről és szeretetről tesz tanúságot. Mi magunkért sem vagyunk ennyire célratörőek, nemhogy másokért. Milyen jó lenne ennyire biztosnak lenni a Szeretetben, milyen jó lenne ha mi is meg tudnánk ezt tenni. Milyen jó, hogy nekünk legalább lehetőségünk van egy ilyen példát látnunk magunk előtt, mint Jézus. Sokaknak ez sem adatik meg. Hát ne pazaroljuk el a szeretete ajándékait, ne mondjunk le magunkról ha elesünk. Segítségül kérhetjük azt aki már felállt, az Istent.


13. állomás: Jézust leveszik a keresztről.

A Megváltó már nincs köztünk. Mi üldöztük ki a szeretetet az életünkből, immáron másodszor. Az a néhány tiszta, igazán tiszta szív, aki ezt végignézte, magába roskad. Máriának talán élete legnagyobb megpróbáltatása egy ilyen helyzetben nem elvesztenie a reményt. Hiszen szeretett fia testét tartja a kezében, nézi őt, az Istent, holtan, és nézi azokat akik oda juttatták. Tudja, hogy fiának azokért kellett meghalnia. Tudnánk mi egy ilyen helyzetben is bízni és azt mondani, “megérte” ? Nem hinném. Máriának ismét ki kellett mondania magában “Íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” Ezúttal nem egy olyan örömteli hírre kellett rábólintania, mint egy új élet, hanem a legfájdalmasabb érzést kellett elviselnie, amit egy anya csak érezhet. Isten számunkra kijelölt útja nehéz. Mégsem kér tőlünk semmi olyat, amit ő maga ne tett volna meg. Mégis az az út vezet az igazi, szeretetben való megdicsőülésre, ahogyan Máriát is megdicsőítette az Isten. Mária számára az egész élete volt a jutalom, hogy szolgálhatott, és épp ezért készült fel a szíve a még nagyobb öröm befogadására. Készítsük a szívünket mi is, legyünk engedelmesek a Szeretetnek, bíznunk kell benne annyira, amennyire Mária tudott bízni, a saját életénél is sokkal többet áldozni kész szívvel.

2012. március 18., vasárnap

A gondok kezdete

Ööö.. ez legalább 16os, de inkább 18as tartalom!

- Sajnálom, de az ön életére két napja lejárt a garancia. Látja? Itt! Elfelejtették lepecsételtetni a jótállást, s így csak a hét napos kötelező visszaváltás az érvényes, ami tegnap előtt lejárt - Mindezt olyan mosollyal az arcán közölte velem Segíthetek? Eszter, hogy legszívesebben sajtreszelővel rendeztem volna át a vigyorát. Nagy lyukon. Nem azt mondom, hogy utálom az efféle kirakatembereket, de hogyha égne, és nálam lenne egy pohár víz, meginnám. És most akkor mit kezdjek az életemmel? Tessék itt vagyok, lassan már tíz naposan. És fújódom fel! Ronda kövér hólyagcsíra leszek... Tisztán látszik, hogy inkompetens az egész élethez. Úgy értem, tessék, nézd csak meg ezt a génállományt... Röhely! Méghogy a második generációban jön elő a recesszív öröklődés... És pont engem kellett ezeknek összeörökíteniük. Hogy anyámat is ujjazná meg Rozsomák! Tisztán látszik: Sportolónak nyüzüge leszek, politikusnak túl egyenes. Popsztár nem leszek, a Valóvilág szintjére meg majdani neveltetésemből fakadóan nem leszek hajlandó lesüllyedni. Neeeem, nem tisztességre fognak nevelni, nehogy azt hidd. Kontraszelekció. Amekkora ribanc az anyám, olyan szűzies leszek én. Már most látom, micsoda pánik lesz, mire egyáltalán két kezére szűkíti az apajelöltek listáját.
Tiszta csalódás leszek anyámnak. Hörr..Még nem is mondta, de már itt cseng az őssejtemben a szava “Az én kicsi különleges fiam...” Na persze, pont mint a többi hétmilliárd... “Sokra viszed, meglásd!” Csak ha az új Empire State Building építkezésére hordom a téglát. Mert ott sok lesz...
Ejj de nekikeseredtem. Nem tehetek róla az ideg... A stressz és ez a folytonos teljesítménykényszer kikészít... Láttad egyáltalán az ütemtervet? Laza kilenc hónap alatt egy szaros sejtből kell kihozzak egy komplett embert? Hülyék ezek? Mit szívnak? Hát kínainak nézek én ki? Apám talán csíkszemű volt? Muterból kinézem, na de itt semmiféle utasítás nincsen sárga bőrre... Nem? Nem vgyok? Akkor meg ne kívánjanak tőlem embertelen teljesítményt! EU-s támogatás meg persze szar se. Mindent önerőből meg hitelből... De ideges lettem!  Kell egy slukk. ANYA!!!!! ANYA HA HALLASZ GYÚJTS MÁR RÁ!!!!!! De utálom, hogy nincsen szám.
Na jó, nézzük mink van még raktáron: 16 éves korától erősen kopaszodik. Mégis minek teremtett engem az Isten? Focilabdának a VB-re? Ilyen ambíciókkal, amit itt tudat alatt belémszugerálnak
ÁÁááááh ez az... Pálinka. Megvan a maga jó oldala, hogy még nem tudja hogy terhes....
Hehe.. Terhes.... Teher vagyok... Eddig húsz darab sejt, de teher... Kábé hatmilliószor férnék el egy mellimplantjában, és én vagyok a teher. Oszt majd szophatom a zacskóstejet... hiphip hurrá.
Ilyen szülői példa mellett egy darab roncs leszek, semmi több. Főleg ha ilyem mennyiségben dől ide be az alkohol meg ez a... mi a szar ez az anyag? Nemtom, de tetszik... Hű bazz, mióta vannak pónisejtek idebent? És miért lángolnak? De dögös.... Ja ne... Ne menj! NEEEEEE! Ürül az anyag... Adjál még anya! Hallod?!!? ADJÁL! Kell a póniigéret! Most! Nem figyelsz? Nem figyel....  Öreg hiba... Ezért hányni fogsz! 3 2 1...
Így ni! igen igen... Lepődj csak meg! Igen, ahogy sejted... Jövök. Egy szép új élet!

2012. március 13., kedd

Mese a szép lányról

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagyon szép nő. Mint ha maga Aphrodité kecses ujjai rajzolták volna arcát, s a legnemesebb költő álmodta volna testét egy borgőzös tavaszi délután. Persze az efféle csodák nem maradnak sokáig felfedezetlenül. Hatalmas reklámcégek keresték fel egész Meseországból, fényt, csillogás és pénzt ígérve, csak azért, hogy az ő arcával hirdethessenek mindenfélét. És a nő persze belement az ajánlatokba. Hamar rájött, hogy még annál is sokkal többet ér, mint amit fizetnek neki, így saját céget alapított, hogy önnön termékeit hirdethesse. Nagyon jól ment neki az üzlet, bármihez nyúlt, az arannyá változott. Persze legtöbbet féltett kincséhez nyúlt, az arcához. Rettegett ugyanis, hogy egyszer elvesztheti annak szépségét, és odavész mindaz, ami a gazdagságban tartotta. Vigyázott is az arcára, óvta, ápolta. Mindenfelől boszorkányok jártak hozzá és vajákosok, különböző gyógykeneteket vittek neki, hogy fiatal maradhasson.  Az egyszarvúszőr-porból és csudavirág krémjéből készült méregdrága tinktúrákat Kínából hozatott masszázsmesterek kenhették csak fel az arcára, rajtuk kívül senki hozzá sem érhetett. Gondot sosem láthattál meseszép vonásain, hisz azok ráncossá teszi a homlokot. De mosolyogni sem mert soha, hisz az meg a szem alá vési a maga árkait. Általában elfátyolozva járt kelt az utcán, nehogy a napfény elirigyelje bőre tejalabástromságát. És mégis, hiába a fátyol meg a drága kence, az Időt csak nem sikerült távol tartania magától, pedig annyi pénze volt, hogy már unta is.

Egyik reggel a tükörben méregetve magát észrevett egy ígéretet. Méghozzá egy egészen apró ráncocska egészen apró kis ígéretét. Menten elájult. Mikor magához tért, ismét ellenőrizte, hogy nem csak az Álommanó űzött-e vele gonosz tréfát. De nem, az a kis árkocska a homlokán teljesen biztosan ott volt. Rögvest kéretett egy pohár vizet, hogy megnyugodhassék. Utána teletrombitáltatta az egész világot, hogy jöjjön mindaz, ki a szépséghez konyít valamit is, segítse őt ki nagy bajából, busás jutalom fejében persze. Jöttek is hetedhét országok legeldugottabb szögleteiből a kuruzslók, varázslók, kozmetikusok, szerencse lovagjai s mindenki, ha más nem azért, hogy közelről is láthassák a csodálatosan szép asszonyt. De megoldást egyikük sem talált az idő ellen. Szomorú időszak köszöntött be az úrhölgy rezidenciáján. Az Ablakokat behúzták, a függönyöket leeresztették, a pici réseket úgy bedeszkázták, hogy még egy icipici pókocska se juthasson be a palotába. A tökéletes szépség elmúlt, s ettől olyannyira megcsúnyultnak érezte magát, hogy nem akart rá tanúkat. Még a szeretve szeretett tükreit is összetörette mind.

Ez időben született egy pici lány, messze messze mindezektől a gondoktól. Egy kis faluban cseperedett, s a jó hegyi levegő, a sok tej, no meg szülei szeretete szikrázó szépséget kölcsönöztek neki. A lánykának hosszú dús haja volt, s akkora nagy szemei, hogy a mélyükben a lélek visszhangzott. A kicsi lány boldog-boldogtalanra mosolygott, szerette az állatokat, szeretett szaladgálni a réten, és nagyon, de nagyon szerette nézegetni magát a patakocska vizében. Körülvéve a szép világgal egy kis díszecskének érezte magát Természet Anya koronáján. Aki csak ránézett a pici lányra, rögvest elszállt a rossz kedve, s akarata ellenére mosolyognia kellett, hiszen a lány szépsége a kisugárzásából fakadt, ami a körülötte lévőket is igazán széppé tehette egy röpke időre.
Híre is kelt hamar ennek a tündérleánykának, szájról szájra adták szépségét, de csak olyan természetesen, mint az időjárást. Nem kellett sok, hogy a hír bejusson még az eldeszkázott házba is, hol a Hölgy egyre csak elveszettnek hitt szépségét siratta.  Mikor meghallott, hogy valaki akár még nála is szebb lehet, hatalmas féltékenység markolt a szívébe. Hívatta főfő varázslóját, s megbízta, hogy varázsolja csúnyává, nagyon nagyon csúnyává az ismeretlen leánykát. A varázsló azonban erre nem volt képes. Azt mondta, hogy amiképp szépséget sem varázsolhat a hideg szívű nő arcára, úgy csúnyává sem tudja tenni a széplelkű leányt. Ekkor történt meg először, hogy azon a szépséges arcon érzelmek tűntek fel. Méghozzá a hiszti. A szomorú hölgy sírt, toporzékolt, elkergette a varázslóját. Három napon és éjen át gondolkodott, hogy mit tehetne mégis a fiatal lányka szépsége ellenében. Szörnyű megoldás született végül fejében. Ismét hívatta a varázslóját, bezárkóztak egy sötét kamrába, s ott merte csak megkérdezni a varázslót: Képes-e arra, hogy a kislány csúnyának lássa magát. Hiszen akkor nem lesz igazából csúnya, csak ő fogja azt hinni. A mágus elszörnyülködött az ötlet hallatán. De azt el kellett ismernie, hogy elméletileg lehetséges a dolog. De ő nem hajlandó megtenni semmi körülmények közt. Ekkor a bús szépség rátámadt. Megfenyegette, hogy többet nem ad neki enni, mehet máshova dolgozni meg lakni. Emlékeztette a kötelességeire, amiket meg kell tennie munkavállalóként. És persze nem minden feladat van az ember ínyére. Sajnos a varázsló is pontosan tudta, hogy bárhol másutt keresne is megélhetést, az csak rosszabb lehet, mint amiben itt része van. Így hát összeszorított fogakkal, heves ellenzés közepette de végrehajtotta a varázslatot.

Másnap reggel felkelt a kislány, mint minden nap. Vidáman ugrándozva ment reggelizni, megpuszilta apukáját, megpuszilta anyukáját, megsimogatta a cicát, kiment adott egy kis szénácskát a tehénnek, majd elindult iskolába. Szokása szerint korábban indult, hogy a hosszabb úton mehessen, az erdőn át, ahol a kis patak folyik. Itt mindig megáll reggelente, hogy a madárcsicsergés glóriájában kicsit nézegethesse magát. Ma viszont, mikor a patakba nézett... Nagyon csúnya lett. Igazából nem tudta volna megmondani, pontosan mi változott, csak azt tudta, hogy hirtelen nagyon csúnya lett. Először el sem akarta hinni. Próbálta a haját igazgatni, de akárhogy simogatta is, nem állt jól. Próbált mosolyogni, de hirtelen olyan összevissza lett a fogsora. Megijedt a látványtól. Belecsapott a patakba, hogy elkergesse ezt a szörnyű víziót, és kis lábain végigfutotta a távot az iskoláig.
Úgy tűnt odabent senki nem vette észre a változást. Barátnői odajöttek hozzá, nevetgéltek mint mindig. Pajtásaival is jókat fogócskázott szünetben. Mosolyára továbbra is mosoly volt a válasz, mindenkitől. Már majdnem el is feledte a reggel látottakat, amikor is egy ablakban meglátta a tükörképét, ami ha lehet még szörnyebben festett, mint reggel. Gyorsan elkapta tekintetét az ablakról, de a szörnyű látvány újra és újra odavonzotta tekintetét.
Mikor véget ért az iskola, lógó orral bandukolt haza. Szalmát dobott a tehénnek, a macskát is megsimogatta, de csak úgy fél szívvel, megszokásból. Szülei is látták, hogy rossz kedve van, ami nem igen fordult elő eddig. Meg is kérdezték, mi nyomja édes lányuk szívét.
- Csúnya vagyok én anyu? - kérdezte a lány. Szülei teljesen összezavarodtak, hisz sok mindenre számítottak, de erre nem. Faggatni kezdték hát, hogy kitől hallotta ezt a nyilvánvaló sületlenséget. De a lányka mindenre csak a fejét rázta, nem, nem az osztálytársai mondták, nem nem is a tanító, sem senki más, ő maga látta két szemével először a patakban majd az osztályterem ablakában is, és semmi kétség, egyik pillanatról a másikra megcsúnyult. Szülei bárhogy nézték, bárhogy vizsgálták, de csak ugyan azt a szépségesen szeretett lányukat látták maguk előtt. Az egyetlen változás, hogy a lányka makacsul a földet nézte lehajtott fejjel, vállai beestek, háta meggörbült, örömteli ragyogása megkopott. Mit sem tudtak ők a távoli irigy gonosz varázslatáról, így tenni sem tudtak ellene, csak bizonygatták lányuknak, hogy ugyan olyan szép mint mindig. De persze hasztalanul, hisz a lányka úgy látta, hogy szüleiből csak a szeretet beszél. Ő látta az igazságot átkozott türeiben.

Így jött fagyra tavasz és tavaszra fagy, a lányka szíve meg egyre inkább magába zárkózott. Ó kedves volt ő mindenkivel továbbra is, mint annak előtte, hisz ezt diktálta az illem, de ez már nem is volt több annál. Cseperedett, lassan fiatal nővé érett. Az a meseszép rózsabimbó, ami eddig csak egy önmagában csodálatos ígéret volt, lassan szirmait bontotta. A vörös ezer árnyalata kacérkodott a Napsugárral, aki bódulat illatát csalta ki belőle.
Csak a lányka szeme volt vak erre a játékra, és az ő orra volt bedugulva a gonosz varázslat miatt. A fiatal legényeket viszont a lány szépsége bűvölte meg. Sorra érkeztek az udvarlók, de egyikük sem bírta sokáig a lány mellett. Az ugyanis addigra mindenki mást szebbnek látott önmagánál, sorscsapásként gondolva magára a fiúk szívében, akik valami botrányos tévedés folytán épp belé szerettek. Így - csakis az ő érdekükben - igyekezett kijavítani ebbéli tévedésüket, és jobb belátásra téríteni udvarlóit. Hát azok könnyen jöttek könnyen mentek.

Volt azonban egy legény, aki nagyon ragaszkodott a lányhoz. Hiába küldözgette, hiába mondott vagy tett bármit, ő csak visszajött. A lány mélyen magában örült ennek, mert ez a fiú tetszett neki a sokból, de épp ezért őt menesztette leginkább. Mégis magában nagyon elszomorodott, mikor hírét vette, hogy a fiú valóban menni készül. No nem jószántából, hanem mert legénysorba érett, s mesterséget kell tanulnia. Hát ez a fiú fogékony volt a Lélek nyelvére, így varázslóinasnak szegődött. Indulása napján a lány fekete ruhát öltött magára, s csipkekendőt szorongatott, hogy azzal búcsúztassa. A legény vígasztalhatatlan arccal nyújtott át még utolján szíve kedvesének egy kis fadobozkát. Elmondta, hogy abba belevarázsolta minden mosolyát, s kéri a lányt, hogy őrizze meg neki, s okozzon vidámságot szomorú óráiban, addig a hét kerek esztendeig, míg ő távol van tanulni az életet. A lány arcán egy pillanatra régi mosolya villant fel ekkora ajándék és ígéret hallatán. Ezt a bársonymeleget adta a fiúnak útravalóul.

Fel is kerekedett a legény, heteken át vándorolt, csizmáit is egész elkoptatta míg felért Meseország fővárosába. Hisz úgy hallotta, hogy itt él a legnagyobb varázslómester, s ő a csakis a legjobbtól akart tanulni. Nem kellett sokáig keresgélnie, hamar rálelt a Fátylazott Hölgy palotájára, s kopogtatott is a mágus ajtaján. Behívzák, hellyel kínálták, ő előadta sorra, hogy kinek fia-borja, s hogy bizony inaskodni szeretne. Az öreg varázsló jól tudta, hogy nem az észben vagy az akaratban, hanem szívben terem a jó mágus, így mint minden jelentkezőt, őt is egy találóskérdés elé állította:
- Mi az: Ha odaadsz másnak, csak több leszek neked, de ha magadnak tartasz, nálad nem lelek helyet?
A legénynek eszébe jutott messze földön kedvese, s hamar mondta is a választ: “A Szeretet”. A varázsló örül, azonmód oltalmába fogadta a jószívű, ámde mosolytalan legényt. Kemény munkában teltek az évek, sokat dolgoztak, sokat tanultak a végén már már egyenlő félként vállt vállnak vetve. Egy hónappal a szolgálata vége előtt az öreg varázsló csak nem bírta tovább, és egy hideg téli estén megkérdezte, hogy az miért nem mosolyog soha. Erre az ifjú, mert már igencsak megszerette vén mesterét elmondta a történetet, hogy őt bizony messze földön várja meseszép kedvese, ki folyton folyvást csak szomorú, mert a a rútnál is rútabbnak látja magát. Pedig épphogy a leggyöngyebb teremtés, kit valaha Isten mérhetetlen jókedvében megálmodott. És hogy ő épp ezért egy faládikában otthagyta az összes mosolyát, mert csak az vert visszhangot a lány lelkében már évek óta. Az őszinte fájdalmat érezvén az öreg varázsló mélységesen elszégyellte magát, hiszen tudta ő, hogy miért szomorú az a leány. Igen nyomta már szívét régi bűne, és mert jót akart szeretett tanítványának, meggyónta neki, mit is tett Úrnője parancsára régesrégen már. Az ifjú nagy haragra gerjedt ennek hallatán, hamar össze is pakolta kevés holmiját, és úgy ahogy egy szál gatyában a tél közepén kilépett a szolgálatból. Dohogva és elkeseredetten járkálta a főváros utcáit, becsapva érezte magát. Az ő kedves mestere, az ő öreg tanítója... De eszes legény volt, kisvártatva megnyugodott, s azon kezdte törni fejét, miképp vethetne véget a szerelmét sújtó átoknak. Hamar eszébe jutott, hogy épp ezévben rendezik meg a szokásos háromévenkénti hárompróbát. Ki ezen győzedelmeskedik, annak egy kívánságát a Bús Úrnő teljesíti. Eddig nem hiányzott semmije, nem is gondolt a versennyel, de most szent céljául tűzte ki, hogy versenyez, győz, s leszedeti az átkot szíve választottjáról. Hamar fel is íratta magát az indulók közé, s edzeni kezdett.

Nemsoká el is érkezett a verseny napja. Egy hatalmas tisztáson állították fel a nézőteret.  A versenyzők fejet hajtottak, a közönség elnémult, mikor a Fátylazott Hölgy megjelent, hogy ismertesse a első feladatot. Síri csöndbe lehellte bele szavait, még a finom harmatvirágfátyol sem rebbent meg, mi arcát takarta. Az idei első feladat nehéznek ígérkezett. Az erdőben élő hatalmas sárkány kincseiből kellett hozni egy darab drágakövet. Volt aki erővel, volt aki csellel vágott a feladatnak. Sorra hullottak el a vitézebbnél vitézebb harcosok, kik nyílt színen vagy fondorlattal a sárkány ellen mentek. Az ifjú máguslegény inkább sietve fölment a hegyekbe, és egy hatalmas bazaltsziklát görgetett le onnan. Kért egy nagy kalapácsot, s azzal apró darabokra zúzta. Egy halott lovag páncéljába hordta őket, s nagy tüzet rakott alá. A tűztől a bazalt megolvadt, s lávaként hortyogott fortyogott furcsa edényében. Ekkor mágikus szelet kavart, s a fővő láva illatát a barlangba fútta. A sárkány, megérezvén az ínycsiklandó illatot nem bírt ellenállni, kijött barlangjából, hogy falatozzon egy jót. A bazaltláva-leves ugyanis a sárkányok kedvenc eledele. Így a fiatal legény épen és sértetlenül be tudott sétálni a sárkány barlangjába, zsebretette a legnagyobbik gyémántot, s visszabaktatott vele a Fátyolozott Hölgyhöz. Mindenki tapsolt és felállva éltette a leleményes ifjút. A nézők közt háttul megbújt az öreg varázsló is, atyai szíve dagadt  büszkeségtől. Éjszaka a legény csendben visszaosont a barlanghoz és letette előtte a drágakövet...

Nagyon kevesen indultak neki a második feladatnak, és még sokan ki is szálltak, amikor meghallották, hogy mi az. A második feladat ugyanis egy talány volt: Egy egész nagy hegyet kellett egy kézben elhozni. Két napig gondolkodott a megoldáson a varázslólegény is, hiszen akkora mágia nincs, ami ilyen erőssé tehetné. Aztán eszébe jutott a megoldás. Gyorshátú paripán száguldott hét napon s hét éjen át, míg az óriások világába nem ért. Ott felszedett a földről egy icikepicike kis magocskát, és már sietett is vissza a viadal helyszínére. Mindenki szeme láttára elültette a magot a határban. Az Lélek Nyelvén megsúgta neki, hogy várja a mennyei napsugár s a friss zápor. Erre a mag egyszeribe szárba szökkent, az égig nyúló óriásfa kerekedett belőle egy szempillantás alatt. És ahogy az a fákkal történni szokott, megöregedett, hatalmas szénheggyé vált a város határában. Száz esztendeig azzal fűtött az egész környék. Hatalmas lelkesedés és kitörő öröm fogadta a legény újabb bravúros mutatványát.

A harmadik feladat  tűnt a legegyszerűbbnek. Bele kellett nézni az Igazság Tükrébe. Ki ezt ép ésszel túléli, az győztesnek nyilvánítják. Az előző két forduló kevély és erős akaratú győztesei fitymálva léptek a tükör elé, hogy önnön fényükben tündököljenek. Mindegyik holtan esett össze lelke igazi látványától. Félt is nagyon a varázslóinas a tükörtől, jobban mint a sárkánytól, jobban mint az óriásoktól, de megacélozta a szívét és belenézett. Onnan a lányka bársonymelege nézett vissza rá. Úgy tetszett elveszik ebben az érzésben, soha többé elő se kerül az idők végezetéig. Olyan jó volt ott, hogy sosem akart szabadulni a rég vágyott melegtől. De csak menni kellett. Majd szíve szakadt meg, ahogy elfordult az Igazság Tükrétől. Megrendült arcán könnycseppek csorogtak, ahogy a néma tömegben a Fátylazott Hölgyhöz sétált.
- Mi hát a kívánságod, bajnokom?
- Inkább négyszemközt mondanám el, ha nem haragszol úrnőm!
Így elkezdődött a Viadalom utáni Vigasság. Zene szólt, sülő malac illata szállt a levegőben, mindenki feledte dolgos életét, hogy az örömnek áldozzon pár órácskát abból, mit az égiek a gondjára bíztak.
A palota egy sötét termében audencia zajlott. A varázslótanonc elmondta ki ő, mi járatban, és hogy az ő szívszerelmét az Úrnő átka sújtja, mely az ő  és körötte élők életét is felhőssé teszi. Márpedig ő azt a lány magánál is jobban szeretni, így a kérése csak az, hogy az átok feloldassék. Gondolkodóba esett a Bús Úrnő, de nem sokáig gondolkodott. Az ígéret szép szó,s ha betartják úgy a jó. Hazamenesztette a legényt, s megígérte, hogy mire kedveséhez ér, azon nem ül átok többé. Emellé befogatott neki hat szekér aranyat is, annyira meghatotta a fiú önzetlen kérése. Így indult a menet vissza a kis faluba, ahol már ünnepséggel várták őt. Mert a Fátylazott Hölgy állta szavát, s emulasztatta az átkot a lányka fejéről. Így régi ismerősként költözött vissza az öröm a falu egészébe, s a lányka a szíve mélyén tudta, hogy ezt messzi kedvesének köszönheti, és annak hazatértét jelzi a csoda. Mezítláb szaladt a szekér elé, s ölelte, csókolta megemberesedett kedvesét, ahol csak érte. Hét év nagyon hosszú idő szerelmesek közt, bőven akadt mit pótolniuk. A lányka elővette szíve alól a kis dobozkát, melyet azóta is ott hordott, s visszaadta a fiatalember mosolyát. Ott helyben megülték a kézfogót, vendég volt a falu apraja-nagyja, de még a szomszéd falvak is.Hét napon és hét éjen át tartott a lakodalom, s az ifjú pár olyan szépen tündökölt szerelmében, hogy még a legöregebb és legházsártosabb házasok is régi érzelmeikkel néztek egymásra abban a pár napban.

Egyszer a lány kifaggatta férjét, hogy ugyan merre járt, mit látott a világból, s miféle kalandok estek meg vele. Az meg mindent elmesélt töviről hegyire, ahogy volt. Figyelmesen hallgatott a lány, még kukoricát fosztani is elfelejtett közben, annyira lebilincselte a történet. Mikor mindent végighallgatott, könyörgőre fogta, hogy feltétlen menjenek el a nagyvárosba, s keressék meg ezt a Hölgyet meg ezt a a varázslót. A legény ha akart volna se tudott volna nemet mondani szeretett feleségének, de nem is akart. Befogattak hát a kocsiba, s felhajtottak a városba. Ott egyenesen a palotához mentek. A lány nagy lendülettel rohant végig az épületen, nyitogatta az ablakokat, tépdeste a függönyöket, szélesre tárta a kapukat. Sok sok év után most először látta napfény az öreg folyosókat. Már a háznép is elfelejtette, milyen csodás festmények lógnak a falakon, így most ha hunyorogva is, de ámultak az elfeledett szépségen. A leány pedig betört az Hölgy szobájába, lerángatta róla harmatvirág-fátylát, s húzta, húzta ki a fényre. Közben mondta:
- Én vagyok a lány, akit oly sok éve megátkoztattál hiúságból és félelemből. Semmi okod nem volt rá, hogy félj tőlem, nem vágytam a koronádra. Megvoltam a magam egyszerű életében, egyszerű örömeimmel, boldogságban. De te úgy döntöttél, felettem állsz, s rendelkezhetsz életemmel. Senki nem rendelkezhet más élete felett, csak Isten, s Ő azért Isten, mert nem rendelkezik felette! - Ekkor már a város főterén jártak, hatalmas tömeg kíséretében. Két ekkora szépséget még a világ nem látott egymás mellett. Ám a lány csak mondta a magáét.
- Mindennek ellenére szeretném, hogy tudd, nem haragszom rád ezekért. Azért haragszom rád, mert a szépséged ajándékát áruba bocsátottad, majd megtagadtad az emberektől. Oly sok örömet lehet szépséggel mások életébe lopni, s te fukarkodtál ezen. Nem csoda, hogy lelked megcsúnyult. De változni sose késő. Gyere inkább velem a kis faluba, s lakjál minálunk. Öregségedre megtanítalak élni. Sokkal szebb leszel tőle, ha nem is a bőrödön, ami ellen mit sem tehetsz, mert az idő feletted álló úr - Ezt a szónoklatot halva a férje igen elszégyellte magát, mert ő még haragot őrzött szívében mestere iránt. Gyorsan kikereste őt a bámész tömegben, s elnézést kért tőle. Apa és fiaként borultak egymásra, s sírták mit szavakkal már elmondani nem lehetett. így esett meg, hogy végül mind a négyen a faluba költöztek, s boldogan éltek, míg meg nem haltak.