Címkék

2012. szeptember 18., kedd

Apple bejelentés a múlt, jelen és jövő tükrében

Nem ma történt, hogy bejelentették volna az új iPhone-t és a hozzá tartozó egyéb Apple kütyüket. Így ebből a majdnem egy hét távlatából már szinte fölösleges iS szót ejteni róla, hiszen aki csak akarta, már rég leinformálódott. Amikor egyáltalán ha elkezdi olvasni ezt a bejegyzést, már pontosan sejtheti, hogy milyen processzorról lesz iTT szó, meg milyen ramról, meg stb.

Ígérem, épp ezért iGyekszem minimálison tartani a konkrét készülékbemutatást. Miről lehet akkor mégis írni? Nos, jelenről, múltról, jövőről, elméletekről, véleményről. Tisztul a kép...

Na de csak hogy mégis vizuális meg eladható legyen a cikk, íme egy fotó az új ájfónról:

revolúsöneri




Kezdjük talán a múlttal, hiszen az határozza meg a jelenünket. iNduljunk ki abból a finom kis perecskéből, amit nemrégiben nyert meg az Apple. Ami ugye a dizájnra vonatkozott, megy egyéb ehhez kapcsolódó jogokra. Az Apple azt mondta akkor, hogy az ő egyedi megjelenésük és szolgáltatásaik és sok sok egyéb más, ami együttesen adja ki magából az iFeeling-et (én találtam ki, mindjárt levédetem) került lopásra. Ami szerintük azért baj, mert így kárba vész az ő iNnovációba, fejlesztésbe és dizájnolásba fektetett rengeteg pénz, amit mások egyszerűen ellopnak. Van benne valami. Persze azonnal jöttek a haterek, akik előásták az iPhone levédett iFeelingjét adó összes elem korábbi származási helyét, így cáfolva meg mindent amit az Apple levédetett. Én nem mennék most bele abba, hogy ki találta fel a spanyolviaszt, szerintem a szabadalmi rendszer körül kéne keresni a hibát, ami miatt ilyen dolgok levédethetővé váltak. Ha én lennék az Apple, és rájönnék, hogy ezeket levédethetem, én iS megtettem volna, mert ezt kívánja a józan paraszti cégérdekem. Szóval ezt talán hagyjuk iS.

Amin viszont elgondolkodnék erősen: Amire az almás cég hivatkozott az az iNnováció és az előremutató fejlesztések, amik nekik annyi pénzbe kerülnek, hogy azt mindenképpen szabadalom kell hogy védje. De ha igazán elkezdünk belegondolni, hogy mikor iS alkotott legutoljára a revolúsönerit az Apple, elő kell bányásznunk a hosszútávú memóriánk porosodó zugait.

Persze el lehetne vitatkozni arról, hogy mi volt a legutóbbi iFeelinges húzása az Apple-nek.
Vannak akik a Sirit mondanák (ami egy külsős alkalmazásból lett beemelve a rendszer részének), vannak akik az iPhone 4 iNdusztriális dizájnja ugrana be. A kockábbak talán az iOS rendszert említenék, hogy az milyen pöpecül kiforrott és patent. Sokan kardoskodnának az AppStore mellett, hogy az volt az a bizonyos X-faktor. De ha belegondolunk, ezek egyike sem mai csirke. Szóval akkor mi iS az a hatalmas fejlődés, ami megkülönböztet egy iPhone 3-at egy 3S-től, vagy egy 4-től, vagy azt a 4S-től, és most már iDevehetem a sorba az iPhone 5-öst is. Lehet ezzel vitatkozni, lehet kardoskodni, de mint kiderült, az utca embere nem tudja megkülönböztetni az egyik iPhone-t a másiktól, csak árcetli alapján. Történt ugyanis, hogy egy TV-riporter az emberek kezébe nyomott egy iPhone 4s-t, azzal a felkiáltással: Próbáld ki az új iPhone5-öt! És még az is érezte rajta a hatalmas fejlődést, akinek a zsebében ott lapult egy ugyan olyan, iPhone 4s készülék:


Persze nyilván összeválogatták azokat a riportrészleteket, amik az ő tézisük bizonyításához kell, de lássuk be, még ha éltek is tv-s trükkökkel, akkor is iGen erősre sikeredett az anyag. Szóval, nem tudnám megmondani, hogy mi az a hatalmas revolúsön, ami életképességi bizonyítványt ad az Apple fejlesztőbrigádjának. Ahogy már Morpheus is megmondta:



Mivel iDőrend szerinti tematikát ígértem, megszakítjuk az ájfónos elmélkedésünket, hogy egy másik szálon iS visszanézzünk a múltba, a jelenünk tükréből. Ugyanis nem ez az egyetlen készülék, amit az Apple mostanság bejelentett. Lett nekünk egy szép új iPod nanónk iS, íme:
le new way to hear the same music.

Na most mit iS látunk mi iTT? Hát egy az, hogy nagyobb lett. Régen voltak nagyok az iPod nanók, pontosan 2009-ben. Az azóta eltelt iDő alatt az Apple-nek sikerült mind egyre kisebb, jobban hordozható, funkcionálisabb zenelejátszókat alkotnia. És mindig meghallgattuk, hogy mennyire revolúsöneri, hogy ez még két milliméterrel kisebb lett. És el is hittük, elég csak megnézni az eladási statisztikákat. Most akkor ez iTT mi? Mégsem olyan jó a kis lejátszó?

Mintha nem tudnának már hova forradalmasítani...

És akkor még mindig az új iPod vonalán tegyünk egy kis kitérőt a múltba. Emlékezetes a per, amit megnyertek a Samsung ellen, nem sorolom elő, írtam róla korábban. Viszont sokaknak megmaradt az a momentum amikor a beadványban szereplő dizájnszabadalmakat tárgyalták. A Samsung igyekezett bizonyítani, hogy olyan általános dolgokat védettek le almáék, amik a készülék funkciójából adódnak, tök logikusan úgy kell kinézniük, hogy használni lehessen őket, mint ahogy hatszögletű kocsikereket is ritkán lát az ember. Természetesen az Apple-nek erre is kész válasza volt, behoztak egy Nokia lumia 800-as mobilkészüléket, és megmutogatták a tisztelt esküdtszéknek, hogy lám-lám, lehet az övéktől teljesen eltérő, egyedi dizájnt is alkotni a funkcionalitás elvesztése nélkül. És ekkor mindenki megnyugodott, hogy valóban, az Apple szerint is meg mindenki szerint is a Nokia talált magának egy saját, egyedi utat, ami semmire nem hasonlít korábban. Namost, ehhez képest tegyük a több mint egy éve bemutatott teljesen egyedi Nokia készüléket a frissen leleplezett iPod mellé:

 Karikázd be a tíz apró különbséget!

Innentől kezdve az az egymilliárd amit a Samsung fizet az Apple-nek visszakézből mehet tovább a Nokia tervezőasztalára.

A múltból talán legyen elég ennyi, nem akarok mindent felhántorgatni amit fel lehet, egészséges embernek nem ajánlott úgysem túl sokáig telefongyártókról szóló cikket olvasgatnia.

Ugorjunk át a jelenbe: Szóval megjött az új iPhone, ami rengeteg új és valóban hasznos featurerel rendelkezik, amik mind indokolják a hatalmas REVOLÚSÖNERI feliratot! csak egy rácfelvarrás.

Itt egy videó az új gép fő újításairól:


Vessük össze, hogy mi változott az előző iPhone-hoz képest:
  • Új processzor - kisebb, kevesebbet fogyaszt, és persze gyorsabb. Valószínűleg kétmagos.
  • Új csatlakozó, a Lightning port - azaz az összes eddigi kiegészítőből újat kell venni, ha a telefont megveszed.
  • Új képarányú, nagyobb kijelző - azaz a tokokból is újat kell vegyél, plusz az a 700.000 alkalmazás, amit eddig elkészítettek az iPhone-hoz mind kis fekete csíkkal a tetején és az alján fog futni, mint amikor régi CRT monitoron nézed az új, szélesvásznú filmeket, csak itt visszafele. Vagyis a prémium életérzésnek, a profi összeszereltség érzésének ebben a pillanatban lőttek.
  • Új a kamera - védőlencséje. Magában a kamerában semmi de semmi nem változott.
  • Jön az LTE - amihez semmilyen szabadalma nincs az Apple-nek, és már két gyártó is pereli érte. Ha az igazságszolgáltatás nem részlehajló, akkor emiatt be fogják tiltani az iPhone 5 árusítását (legalább a per ideje alatt).
  • ÉÉÉS ennyi. Az összes többi újdonság szoftveres, nem kell hozzá új gépet venni, ha az Apple lesz olyan rendes, hogy az előző készülékekre is ráengedi a feature-öket egy szoftverfrissítéssel. Persze nem fogja megtenni, maximum erős megkötésekkel.
 Tehát akkor pontosan mi is történt itt? Szerintem történelmi példáját láttuk a "Sok lúd disznót győz" régi magyar mondásnak. Hiába az Apple az Apple, ők is csak egy gyártó a sokból. Velük szemben áll rengeteg Android alá hardvert gyártó cég. Az Apple üzletpolitikája az, hogy megfordítja a "kereslet határozza meg a kínálatot" tézist, és ráébreszti az embereket arra, hogy amit ő kínál nekik, az az, ami kell. A neve miatt megteheti, míg más androidos gyártók nem tehetik meg ugyanezt, így valódi piaci igényeket kell kielégítsenek, hogy megvegyék a készüléküket. És mostanra megfordulni látszik a trend. Hiába volt régen az, hogy az Apple bemutatott valamit, és akkor mindenki kétségbeesetten igyekezett lemásolni/hasonlót alkotni, most azt látjuk, hogy az iPhone 5 nagyban igyekszik pótolni a hiányosságait, amiket az Androidtól les el (újabb gyors visszatekintés a múltba: Szerintem ez akkor billent át, amikor megjelent az iOS-ben is a revolúsöneri notification bar, ami a legelső publikus megjelenés óta az Android szerves és jól használható része).

A baj ezzel csak az, hogy az Androidot eleve így rakták össze, modulárissá. Nem tudsz olyan képarányt vagy felbontás mutatni, amin az Android ne futkorászna virgonc módon. Ehhez képes az Apple-nek a képarányváltás a teljes rendszer újraírásába és hétszázezer alkalmazás nyomorékká tételébe került. Korábban írtam a szoftveres újdonságokról is, ezek közül a legfontosabb, hogy a Facebook-ot integrálták az OS-be. Azaz tudsz a képgalériádból közvetlen megosztani képeket a fészre, nem kell hozzá belépned az alkalmazásba. Ez is egy hiánypótló lépés volt, hiszen az Androidnak erre réges-rég kész megoldása van, és nem csak a Facebookra, hanem bármely alkalmazás beírhatja magát a megosztási menübe. Ez a modulos felépítés, ami ilyen rugalmassá tesz az androidot, ez az, amit az Apple most irigykedve néz, és próbál leutánozni, de nem tudja. NEm tudja, mert ott egy kézben van a hardver és a szoftver, nem tudják elsajátítani azt a filozófiát ami ehhez kell. Még régen mondta Zuckerberg a Fészről a Google Plus-al szemben, hogy "A Google Plus késztermék, éppen ezért soha nem lehet olyan sikeres mint a Facebook, ami viszont csak egy platform, ami lehetőségeket kínál" Ugyan ez igaz itt is. Az iPhone késztermék (aminek megvan a maga jó és rossz oldala is, nem önmagában hiba ez) az Android viszont platform.

És akkor mit hoz ez a jövőre nézve? Hosszú távú jóslatokba nem bocsátkoznék, mert nem kell az Apple-t félteni. Annyi pénze és szabadalmi tőkéje van, hogy ha akarná, tényleg elindíthatna egy termonukleáris háborút az Android ellen. Ennek ellenére az irányokat meghatározó platformmá mégis az Android látszik kerülni, aki után kapkod az Apple, ez egy igen súlyos fordulópont. És hogy mennyire sikeres az iPhone 5 ebben? Az alábbi ábra elárulja: