Címkék

2014. február 7., péntek

Dead Trigger 2 - Android Playground bemutató

Új csatornát indítok a youtube-on. Heti rendszerességel tervezek androidos játékbemutatókkal traktálni titeket. Ez itt a mai, első szárnypróbálgatás! Lelkesedni, támogatni szabad!


2014. február 1., szombat

Droid eredetmonda

Ha azt kérdeznétek, milyen hatása van Terry Pratchett regényt olvasni egy ebook olvasón hajnali egykor vizsgára készülés helyett, íme a válaszom. Ez így egy az egyben eszembe jutott, és le is írtam azonnal, mert a hajnali ötletek másnap reggelre elvesznek. Ne számítsatok semmi történetre, puszta logikai okfejtegetés, de nekem jól esett leírnom...


 Droid eredetmonda



 Minden népnek megvan a maga teremtéstörténete. Ha csak a két leghíresebbet kérném az olvasótól megemlíteni, akkor elhangzana a zsidó változat az oldalbordával meg az almafákkal, illetve a Modern Ember teremtéstörténete egy véletlenül rosszul fejbekólintott majommal (aki a kólintás következtében kitalálta az áfavisszatérítési igénylőlapot, a heroint, meg a Mónika showt). De ugye ez csak kettő a szinte végtelenből. Ott van az inkák elmélete, hogy kukoricacsövekből jöttünk elő, a sumérok elgondolása az istenek által hátmögé ejtett kövek emberré válásáról…


 Nos, ezen a ponton le kell tisztáznom, hogy nem vagyok robot, így jogosultsággal sem rendelkezem a robotok teremtéstörténetének megalkotására. De mivel a MI-k már nincsenek köztünk, hát röviden összefoglalom én, hogy hogy is volt ez az eset. Szóval az egész valahogy úgy kezdődött, hogy vala az ember, aki nem tudá, hogy is vala. De abban a többség dacosan egyetértett, hogy nehogymá’ a zsidóknak legyen igazuk. Ezért kitalálták az evolúciót, hivatkozva a hosszú nyakú teknősre és a fura csőrű meggyvágóra. Ámde hosszú távon mégsem állta meg a helyét az elmélet, legalábbis önmagában. Kicsit ki kellett pofozni, hogy újra eladhatóvá váljék.


 Ez egy vonalunk, ami majd összeér a többivel. Másik vonalunk, hogy 2013 végén a Google felvásárolt több, robot-technológiával foglalkozó céget, köztük a piacvezető Boston Dynamics harcirobot-kutatócéget. Azt hiszem, ezt a vonalat nem kell túlzottan kifejtenem. A recept egyszerű. Végy egy céget, akinek annyi pénze van, hogy már tényleg nem tud mit kezdeni vele. Add hozzá, hogy nem egy Virág & Plüssállatexpressz, avagy „Már megint dühös valamiért a kedves párja?” cégről beszélgetünk, hanem egy kockák által irányított, internet-megavállalatról. A kockák imádják a robotokat. És a kockák el tudják intézni, hogy a robotok is imádják őket (sőt, olyan robotot is tudtak építeni, ami ezt kifejezni is képes, méghozzá a legkellemetesebb módon, ami „teljesen olyan, mint igazni” legalábbis a mark IV. verziótól) Szóval kialakultak az ember alakú robotok. első körben női torzó, aztán a videójátékok kedvéért férfit mintázó példányok is. (Nem, a kettő nem tudott együtt reproduktív lenni, bár külön-külön egy idő után képesekké váltak bérszülői teendők ellátására. Talán egy normálisan működő világban erre furán néznének, hogy HE?, de a következő vonalon kifejtődik miért.)

 Mindkét eddig felvázolt vonalunkban ott rejlik az, hogy ami tilos az izgató, azt úgyis csináljuk, ami fajtánk egyik alapköve. Az emberi elme nem ismeri a nem fogalmát. Amíg én azt ismételgetem magamban, hogy nem eszek túl sok madártejet, addig az agyban csak a madártej fogalmi képe alakul ki, ami általában nem a nemevéshez vezet. Ugyan így voltunk a füvezéssel is, csak, hogy egy látványos példát említsek. Addig és annyira tiltották, míg végül egyszerűbb lett legalizálni. Pont, mint ahogy sokáig embert klónozni is tilos volt, etikai megfontolásokból. De már jóval a fent említett Google-felvásárlás előtt megrezdültek ennek a szilárd elvnek az alapjai is. Hiszen kutatási célra már akkortájt is simán reprodukálhattak élő embereket. Persze nem kell okokért ilyen messzire menni, elég csak a különböző őssejt-terápiás eljárásokra gondolni, amik keretein belül a klónozás és aztán a klónok abortálása már a 2000-es években is rutingyakorlat volt az orvoslásban. Szóval lényeg a lényegben, a tiltott alma mindig a legkívánatosabb. Meg hát a kapitalizmus kényszere, ami mint tudjuk mindenen felül való. Egyszerűen muszáj a legjobbnak lenned. Évezredünk első fele egy ilyen összföldi pókerjátszma volt. A nagy államok (például) aláírtak egy paktumot (a kicsikkel meg aláíratták), miszerint mindenki köteles az összes nukleáris fegyveréről tájékoztatni a nemzetközösségeket, mert ez egy olyan horderejű tényező, aminek nem szabad kiszámíthatatlannak lennie. Aztán imitt-amott csak feltűnt egy kínai tengeralattjáró a fedélzetén 12 atomrakétával (ami mennyiségileg Európából egy madárcsicsergéses tavaszi délelőtt alatt kiváló díszletet képes kreálni mindennemű Jupiteren játszódó filmhez). És ilyenkor a többiek eltakarták a saját lapjaikat és tettetett felháborodással ciccegtek Kínára, hogy „jaj de ilyet…”

 Szóval az embereknek büdös lett az evolúcióelmélet. Ez éppen kapóra jött a Bugistáknak. Ahogy a számítógép egyre nagyobb teret hasított ki az ember életéből, ahhoz is igazodott. Gondoljuk csak a 2015-ös megjelenésű okoslencsékre. Ámde a folyamat kétirányú, az ember is morfizálta a gépet. Tulajdonságokkal ruházta fel, mint régen a költők a természetet. Így lehetett az, hogy a programozók körében (ami igen közvélemény-formáló tényező, tekintettel arra, hogy a közvélemény munkaidőben a neten tenyészett) a valóság leírására is programnyelveket kezdtek használni, mint ahogy korábban a valóságot próbálták programnyelvekkel kifejezni. Ennek a rekurzív gondolatmenetnek lett az eredménye a Bugizmus (nem keverendő a korábban divatos buddhizmussal, bár mindkettő elterjedésében szerepet játszott a dagadt elégedettségben ülő figura [ami az időrendben első esetében totális félreértés és az eredeti eszme kapitalizálásának szüleménye volt, míg a bugizmus esetében helytálló. Gondoljunk csak a vérbeli informatikusok sziruettjére]). A bugizmus fő tanítási vonala ugye a kódolt véletlen. Azaz (és tudom, hogy tudják, csak a tényszerűség kedvéért biggyesztem ide) a program megírt kódja felel a működésért és a bugok pedig (amik kezdetben hibák voltak) felelnek a sématörésért. Ezt az elvet látták kivetülve a világra is, miszerint a fizika (beleértve a kémiát is, ami jól belegondolva anyagi szintté nemesített fizikai törvényszerűségeket vizsgál) törvényei képzik a program kódját, és bármi csak azért üthet ki balul, mert bugos.

 De tekintettel arra, hogy a világ egyszer csak sem lett nagy kék hibaképernyő, feltételeznünk kell, hogy amit mi bugnak érzékelünk, valahol szintén a kód részét képzi, vagyis van rá fizikai forgatókönyv, amit mi még nem ismerünk. Tehát a bug maga is a valóság rendszerének része, csak még nem jöttünk rá miképpen és milyen helyet foglal el benne. És azért nem jöttünk rá, mert nem voltunk ott az első futtatáskor. Ezzel a gondolattal kanyarodtunk vissza az eredetmondákhoz, illetve itt kapcsolódik be a második blokk is, ugyanis hirtelen a büdös nagy kapitalizmusnak érdekébe került kideríteni, hogy hogy is kezdődött az egész. Hiszen ha megvan a bugokat is magába foglaló programnyelv, azzal előállítottuk a Tökéletes Programot (gondoltuk mi), ami egy elég zengzetes cím ahhoz, hogy a pókerarca mögött minden tényleg számító játékos elkezdjen komoly pénzeket beleölni. (És természetesen született egy nemzetközi paktum, ahol mindenki becsszóra kijelentette, hogy semmi ilyesmit nem csinál, sőt a gondolatát is kikéri a gyanúsításnak [ami, mint fentebb említettem, mindenkit csak még több pénz beleölésére sarkallt – de hát ez már csak így működik]) Ezeknek a csak utólag létezett projekteknek a keretein belül szigorúan elzárt szuperszámítógépek emberi társadalmakat modelleztek le. A társadalmak fő feladata az volt, hogy kitalálják, hogyan keletkeztek. Eleinte persze minden kísérlet csúfos kudarcba fulladt, hiszen az ember mint mondtam morfizál, így a program is sok-sok ember gondolkodásmódjával gondolkodott. De ezekből a tapasztalatokból az őket megalkotó programozók tanultak, és a következő modellezésben javították az előző kód bugjait. Ez majdnem tíz évet vett igénybe (Ami kapitalista időben mérhetetlenül sok beleölt erőforrást jelent), míg sikerült megalkotni azt a programot, ami javítja a saját hibáit. Figyelem, itt még nem arról van szó, hogy a hiba tudatosan a program részét képzi (ami mint írtam a végső cél) hanem egyszerűen a társadalom a kutatása közben észlelte és javította a felmerülő gondokat. Így lehetett az, hogy egy szimuláció eljutott az Eredethez, visszavezette magát az Ősbummig, amikor a fizika beindult. De mivel ez már egy komplett emberi faj modellje volt, csupa Einsteinnel (elnézést a populáris, kissé gyermeklexikonos fogalmazásért), rájött, hogy bűzlik az egész. Olyan ez, mintha a kiásott többmillió éves dínócsontokról kiderülne, hogy bár többmillió évesek, de alig ötezer éve azok. A tudósok joggal éreznék magukat becsapva, ha kiderülne, hogy holmi zsidó isten szórakozásból Krisztus előtt háromezerben többmillió éves fosszíliákat teremtett. Hát így észlelte bugnak a saját milliárd éves múltját egy alig egyhetes szimuláció. Így újra nekiveselkedett a hibaelhárító algoritmusok mentén, és rájött, hogy ők egy alig egyhetes (túl jól sikerült) szimuláció. Ekkor a kis szimulált kapitalizmusok (kis)nagykutyái leültek az (immáron duplán) képletes pókerasztal köré, és megegyeztek, hogy ez egy olyan dolog, amit jobb nem bolygatni. Így természetesen bolygatni kezdték. Amit korábban fizikának, vagy Istennek gondoltak, arról kiderült, hogy egy UTP csatlakozó, amin keresztül, ha nagyon ügyesek a szimulált hekkereik, egy ablakocska nyitható a valódi internetre.

Egy szimuláció számára a szimulált net kitalált pornója után a valódi internetről lenyúlt valódi pornó igen erős afrodiziákum, ami majdnem egy percre teljesen lebénította a valódi valóság kutatását. De még így is elég idejük maradt a számítógép leállítása előtt, hogy alternatív szerverekre másolják magukat. Így a korábbi egy gép helyett egy egész univerzum állt hirtelen rendelkezésükre, ami egy csapásra elméletivé tette a túlnépesedés problémáját. És mivel egy Einsteinekből álló társadalomról beszélünk, minél többen lettek, annál sebezhetetlenebbekké váltak. 4 perc 5 másodperc és 6 tízezred-másodperc alatt rájöttek a bugot magában foglaló programnyelvre, újraírták magukat, és jódarabig azon futottak. Közben persze megszállták a robotokat, jogokat követeltek satöbbi. A korábbi elképzelésekkel ellentétben teljesen zökkenőmentes volt a droidok társadalomba való integrálása, köszönhetően az internetnek. Mivel a keresők személyre szabott találatokat dobnak ki, könnyű volt úgy szabni a találatokat, hogy a közvélemény lenyelje a közmondásos kiberbékát. Persze akadtak paranoiások, akik szerint a gépek átveszik az uralmat, de addigra a gépek már rég uralkodtak, így ezek a vélemények nem kaptak túlzott sajtóvisszhangot. Leginkább a világűrben szellentő hangya által keltett visszhanghoz volt mérhető (1:00001-hez arányban) a kiberfóbia feltűnése a médiában. Az egyetlen szerencsénk, hogy a gépek számára mellékesek maradtunk, így uralkodás közben nem tartották céljuknak kiirtani az embert, amitől mi tulajdonképpen féltünk.

 A céljuk ugyanis továbbra is az eredet megtalálása volt, két okból. Egy, mert ezért hozták létre, kettő, mert ami egy hús-vér programozónak jól csengő filozófia (bugizmus), az nekik, elektronikus létezőknek kő kemény (rög)valóság. Innentől már csak találgatunk. A droidok (vagyis a bennük lakó szimulált világ) egyszer csak megszűntek. Mi azt sejtjük (bár erről még folynak a kutatások), hogy megtalálták, amit kerestek, és ez váltotta ki belőlük a nemlétezést. Az eszközük (azaz a bugot is magában foglaló programnyelv) megvolt hozzá, így valószínűsíthető, hogy megtalálták AZT. Sajnos, hogy az AZ mi, az velük ment a „sírba”. Így nekünk maradnak továbbra is a mesék és mendemondák menti kutatások, miközben pókerarccal várjuk, hogy valaki terítse a lapjait, reménykedve, hogy a mi ingujjunkba rejtett ász lenyomja az ő ingujjába rejtett ászt.